Ismerten erős zenei alapra épült Déva vára a szolnoki Szigligetiben

Még nem hallottam arról, hogy a nép ajkán született ballada záróakkordja az lett volna: hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, boldogan éltek, míg meg nem hóttak. Romantikus és szentimentális alkat vagyok, gyermekként a happy endben hittem, és ez felnőttkoromban sem lett másképp. Ezért aztán ifjonti műkedvelőként nem is nagyon voltam oda a balladákért. Pedig szépre, rímesre és mívesre volt szabva a szövegük. Gondoljunk csak Arany csodaműveire. Csak hát a befejezés! Oly’ keserűek a végjátékok, melyek okán lélek nem marad tépettetlenül, szem nem marad szárazon. Kivétel persze a Markos–Nádas–Boncz gyagyagegtrió által előadott Kristóf Bálint ballada, amelytől a fékezhetetlen röhögés miatt potyognak a könnyek. No, de!

A balladai népköltészet gyöngyszemei mégiscsak egyfajta archaikus siratóénekek. Ilyenek a székely népballadák is, köztük a Kőműves Kelemen, amely nem is a rockzene hajnalán, mint inkább delelőjén vált igazán kultikussá. Az alapdrámát a lázadó parasztíró, Sarkadi Imre szolgáltatta, aki 1947 és 1953 között jegyzett le szövegtöredékeket a Kőműves Kelemen-témáról. Sokan Sarkadi befejezetlen műve értelmezésében, valamint fiatalon bekövetkezett, máig tisztázatlan halála hátterében is a hazánkban dúló kommunista vészkorszak ámokfutását sejtik.

„Az emberáldozat értelmét faggató mű mögött utólag nyilvánvalónak tetszik, hogy a koncepciós perek, internálások, kitelepítések elszenvedőinek sorsát is lássuk”. Ezért aztán, amikor a hetvenes évek elején előadások születtek e szövegek alapján, Sarkadi Kőművesében a kemény és a puha diktatúra szorongató bezártságának világát vélték felfedezni. Ezen előadások kultúrlázadásnak tűntek, és mikortól hazánkban is némileg nagyobb hangerőre lehetett venni a rockzenét, már-már természetesnek tűnt, hogy a zeneipar akkori legnagyobb sztárjai is valamilyen forradalmian új produktummal rukkolnak elő.

A Taurustól A kőfalak leomlanak ugyan már évek óta ismert szám volt. Már az István, a király sem volt a fiók mélyén, de még váratott a nagy nyilvánosság előtti megméretésre, amikor a legendás alkotópáros, Szörényi Levente és Bródy János 1982-ben egy nagylemezre való rockballadát írt Sarkadi Kőműves Kelemenéből. A színpadi átdolgozás – Pesti Színház (1982) – annak az ugyancsak fiatalon elhunyt színész-rendező-szövegíró Ivánka Csabának köszönhető, aki 1974 és 1981 között a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának is tagja volt. A Tisza-parti teátrum idei évadbeli második nagyszínpadi darabja ez a mű.

S, hogy mi lenne aktuális mondanivalója? A Szigligeti magyarázata, hogy a trianoni békediktátum 100. évfordulóján ezzel az előadással tiszteleg nemzetünk gyászának centenáriuma előtt. Az elcsatolt Déva emlékezete kapcsán nemes az elgondolás. Ám e ballada aktualitása nem időszakokhoz és korszakokhoz kötött.

Exitus acta probat, azaz a cél szentesíti az eszközt, avagy az eredmény igazolja a tetteket. „Szabad-e embert ölni, hogy álljon a vár (…) ér-e annyit bármilyen mű, hogy emberhalál legyen az ár”. A felvetésekre erkölcsi értelemben nyilvánvaló a válasz. Kelemen is ismeri a helyes utat: „Alkotni születtünk erre a földre, nem csak megélni szép napokat / Alkotni születtünk erre a földre, munkával épül egy szép új világ”. Még akkor is igaz ez a gondolatsor, ha Bródy szövege a posztkommunizmus, a szocialista realizmus ideológiai mantra áthallását kelti. Ám a közösség türelmetlen, ha sikertelenséggel szembesül, s rákényszeríti az egyént a tisztességtelenségre, az erkölcsi leépülésre: „Itt az idő a hősi mutatványra, itt az idő az önfeláldozásra”.

A rockballadát a Szigligetiben rendező Radó Denise nem távolodott el az 1986-os Marton László-féle filmadaptációban látottaktól. Ezáltal Sebestyén Csaba és Kinczel József koreográfiái nagyban hasonlítanak a mozgóképes műben megfigyelt Novák „tatás” erdélyi legényes táncformákhoz is, illetve a díszletek is megegyezőek a ’86-os filmben használt jelzés értékű, már jól bevált látványelemekkel. Engem különösképpen nem zavar, sőt, nosztalgiázni kiváló a mostani dézsávű, hiszen ez égett bele a pupillámba, ez rögzült az agyamban anno. És emiatt éreztem magam kényelmesen az ez alkalomra színházi öltözékként magamra öltött farmerszerelésemben is. Szörényi zenéje a szolnoki Déva várat is fantasztikusan masszív alapokra építette, a társulat „kőművesei” pedig keményen megdolgoznak a jussukért…