Búbos kemencéjében süti a ropogós házi kenyereket Varga János

– Épp a közelmúltban tartottuk a már hagyományos, éves összejövetelünket. Csepregen voltunk, ahol egy igazi gasztrofesztivál jellegű batyus bulit csináltunk. Ez azt jelenti, hogy mindenki a saját maga által készített ételekkel vendégelte meg a barátait. Került az asztalra slambuc és bőrös malacsült, a bográcsokban halászlé, illetve különféle pörköltek rotyogtak, a mobilkemencékben pedig sültek a húsok és a kenyerek – meséli Varga János.

Ez az a társaság, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhat, beszélgethet, tapasztalatot cserélhet, szükség esetén tanácsot kérhet a kenyérsütésről, a kemencék használatáról, karbantartásáról, egyszóval mindenről, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos.

– Még 2008-ban bukkantam rá egy internetes oldalra, melynek fórumán másokkal együtt sokat írtunk a kemenceépítés és -használat fortélyairól. Így alakult meg a Kemencebarátok társasága. Minden évben találkozunk, az összejövetelek nemzetközi szintűek, hiszen Felvidékről, Csehországból is érkeznek, de van erdélyi, illetve délvidéki, szerbiai tagunk is. A személyes találkozón túl létrehoztunk egy új weboldalt, fórumot, ott találnak meg bennünket azok, akik saját kezűleg építenének kemencét – mondja János.

Ő maga már megtette. Házukban épített egy búbos kemencét még 2009-ben, amit azóta is rendszeresen használ a családjával.

– A felfűtését rőzsével oldom meg, a tavasszal lemetszett gallyakat, ágakat gyűjtöm össze a falubeliektől. Egyébként ezzel kapcsolatban is sok mindent az említett internetes oldalról tanultam meg. Így például a felfűtés és a sütés menetét. Számos receptet kipróbáltam, majd formáltam a saját szánk íze szerint, hogy a végeredményt az egész család szeresse – részletezi.

Hallgatva Jánost, felmerül a kérdés, hogy esetében melyik volt először: a kemenceépítés vagy a sütés?

– Gyermekkoromban édesanyám sokszor hívott segíteni, amikor kalácsot készített, habot vertem, krémet kevertem. Persze teljesen más volt, mikor a gázsütőben készültek a kalácsok, nem kemencében. Igazából felnőttként érett az érdeklődés kedvteléssé. Az összegyűjtött ismereteket a magam „képére” alakítom, szinte mindig tanulok valami újat – magyarázza János, aki a kalácsokon és kenyereken kívül egyéb finomságokat is szívesen készít.

– A szajoli hagyományőrző malacvágásokon én szoktam sütni a pecsenyét, a hurkát. A csepregi találkozón is készítettem csülköt, de bográcsos ételeket is szívesen főzök. Ha mondhatom így, mindenevő vagyok – árulja el mosolyogva. – Talán a legbiztosabb pont az életemben a kenyér. Már a számát sem tudom, hányat sütöttem. Otthon is rendszeresen, valamint a szajoli faluházban, az augusztus 20-ai ünnepeken már évek óta én készítem az új kenyeret – teszi hozzá János, aki kovásszal készíti a kenyerek javát, ha kevesebb ideje van, élesztővel indítja a tésztát. Technikáját tekintve mindig kézzel dagaszt a fateknőben, ahogy azt anno nagyanyáink is csinálták.

Családja is szívesen segít neki

A szajoli Varga János civilben asztalosként dolgozik.

– Nem igazán áll rokonságban a pék, cukrász és szakács szakmákkal. A kemenceépítésben sem a famunkák a legalapvetőbbek, de ahogy látszik, meg tudtam csinálni, így azt mondom, aki elhatározza és beleveti magát a témába, az képes rá. Ha van egy kemencéd, könnyen beszippant ez az életforma – mondja János. És jó esetben a családot is magával ragadja a tevékenység, ahogy Jánoséknál is történt.

– A feleségem és a fiam is szívesen segédkezik nekem a sütésben. Ősztől tavaszig a búbos kemencénkben sütjük a kenyereket magunknak, hetente két-, háromkilósat készítünk. Természetesen, ha bármilyen különleges alkalom van, akkor is készülnek a kenyerek – teszi hozzá.