Emléktábla őrzi a megyeszékhely egyik szép házát építtető pékmester nevét

A Szapáry út egyik sarkán egy utcaképi védettségű impozáns épület emlékeztet bennünket Szolnok történetének arra a felívelő korszakára, amikor a megyeszékhely létszámban, anyagi erőben növekvő polgársága tevékeny részese volt a város szebbé tételének. 

A háromemeletes sarokházat Szolnok tehetős polgára, ifjabb Czinóber László pékmester 1930-ban építtette korábbi, szerény külsejű földszintes péksége telkén, s a Sipos István építőmester által tervezett és kivitelezett épület nem egészen egy év alatt készült el. Földszintjén két üzlethelyiség mellett volt a tulajdonos pékáru-üzlete, a hozzá tartozó műhellyel együtt. 

Az emeleteken két és háromszobás polgárlakások sorakoztak, illetve egy ügyvédi irodán kívül 1932–34-ben ott ténykedett az Erdélyi Férfiak Egyesületének szolnoki csoportja is. Dr. Cseh Géza nyugalmazott főlevéltáros szíves közlése szerint a Czinóber háznak a családon kívül volt még egy nevezetes lakója. Az „egyetlen szolnoki újságíró”-ként is emlegetett, pályáját utcaseprőként, villanyszerelőként, szibériai színházigazgatóként, hadifogoly-újságok szerkesztőjeként is folytató Szabó Barnának ez az épület volt az utolsó szolnoki otthona. A földszinten valamivel később, a jelenlegi Magyar Pálinka Háza helyén 1940–46-ban a Schermann női divatszalon várta megrendelőit. Az 1930 októberében beköltöző tulajdonos sajnos nem sokáig birtokolhatta új otthonát és üzletét. 

Az építkezés anyagi terhei a közben beköszöntő világgazdasági válság mellett megroppantották a pékmester anyagi helyzetét. Bár ötszázezer pengős tartozásuk részleteit pontosan fizették, 1931-ben az Egyesült Magyar Malomipari Rt. kérelmére árverést indítottak ifjabb és idősebb Czinóber László, illetve id. Czinóber László neje, Balázs Julianna ellen. Ifjabb Czinóber László csak néhány évvel élte túl a pénzügyi összeomlást, 1936-ban Budapesten elhunyt. A Szapáry utcai ház tulajdonosa 1932–34-ben Róth Mór- gabonakereskedő, 1938-ban a Malomipari Részvénytársaság volt, tőlük ugyanebben az évben 150 ezer pengőért az Országos Nyugdíj Intézet vásárolta meg. A pékséget két évig, 1938-ig ifjabb Czinóber László özvegye vitte tovább, majd 1953-ig szintén egy családtag vezette. A háború azután az épület sorsában is sok változást hozott, 1946-ban ide költözött a szociáldemokrata Szolnok Megyei Népszava szerkesztősége, a pékség kezelését pedig 1953-tól a Sütőipari Vállalat vette át. 

Az egyébként szerteágazó családtörténetet ifj. Czinóber László testvérének, az 1930 után Párizsba költözött, és ott 1984-ben elhalálozott neves festőművésznek, Miklósnak a sorsán keresztül érdemes tovább folytatni. Czinóber Miklós városunkban született, itt járt iskolába és festőként először az 1919-ben mártírhalált halt Stögermayer Antal vendéglős és amatőr festőművész támogatta. Tanult Szlányi Lajosnál, majd Fényes Adolf mellett Balló Ede, majd Rudnay Gyula irányításával1920-tól végezte a Képzőművészeti Főiskolát. Első elismerését

1925-ben kapta a Benczúr Társaság harminc éven aluli festők számára kiírt pályázatán. Szlányi Lajos a Művésztelepen rendezte első gyűjteményes kiállítását, majd Czinóber Párizsban töltött néhány évet. 1930-as átmeneti hazatérése után végleg Párizsba költözött, ott vált Szolnoki Czinóber Miklós néven ismertté. Utoljára 1948–49-ben látogatott haza feleségével együtt, s 1984-ben hunyt el Franciaországban. Itthon, a műkereskedelemben fel-felbukkanó festményein kívül közvetve a Szapáry utcai ház is őrzi emlékét.