Elszántan küzdött a könyvtárban a Jászai Mari-díjas szolnoki színművész

Sűrű teátrumi elfoglaltságát kis időre félretéve a napokban könyvtárlátogatóvá lett Mészáros István, a Szolnoki Szigligeti Színház Jászai Mari-díjas művésze. A „Pulcher” néven is közismert színész azonban nem az egyik szövegkönyvét kiegészítendő tért be a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárba. Sakkozni érkezett…

Simon Sándor könyvtáros ötletéből, koordinálásával és aktív részvételével „Sakkparti Klub” néven nemrégtől működik szervezett délutáni klubfoglalkozás a Verseghy könyvtárban a fekete-fehér kockák és faragott figurák bűvöletében élők nagy-nagy örömére.

– Amikor a könyvtárak nyitottak arra a megújulásra, miszerint az intézmények ne csupán a megszokott, hagyományos könyvkölcsönzői feladatukat lássák el, hanem egyéb kulturális interaktív foglalkozásokat is szervezzenek a lakosságnak, a könyvtárvezetők kiadták a feladatot a munkatársaknak, hogy ötleteljenek maguk is. Jómagam beajánlottam az általam kedvelt táblajáték bevezetését, mely javaslat nyitott fülekre talált – magyarázott kezdeményezése előzményeiről és részleteiről Simon Sándor.

A Verseghy könyvtárosa elmondta azt is, azonnal támogatást kapott az intézményesített sakk-foglalkozás, hiszen a covid-idők takarékossági intézkedései alatt az efféle, kevésbé költséges programok kidolgozását szorgalmazták felettesei.

– Néhány asztal és szék, valamint pár sakktábla elegendő volt az indulásra. Így jött létre egy-két évvel ezelőtt a Sakkparti Klub a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Mégpedig felnőtteknek. Ugyanis a könyvtár Ifi részlegében már régóta működik gyermekek számára egy sakk-kör. De a Verseghy könyvtár pletykafalui fiókkönyvtára is előbb lépett e tekintetben, hiszen ott évekkel ezelőtt indult el a városrész Sakk Klubja. S hogy ne legyen névazonosság, a belvárosi központi intézményben Sakkparti Klubnak neveztük el az új szolgáltatásunkat – számolt be róla Simon Sándor.

A könyvtáros azt is elárulta, hogy a kéthetente szerdánként, 15 órától 17.30-ig tartó foglalkozáson ő maga fogadja a Sakkparti Klubba érkezőket. Az aktuális sakk-világbajnokok és regnáló nagymesterek híján ugyanis Simon Sándor ül asztalhoz, s igyekszik méltó ellenfélként küzdeni bárki ellen a pepitaterítőn felállított seregével. Sok esetben segítségére siet és kiegészíti a hadállásokat Szirákiné Kovács Györgyi is, aki ugyancsak jártas a sakkozás világában.

A minap kedves vendég toppant be a könyvtár Sakkparti Klubjába. A manapság több nagyszínpadi, illetve színműhelyes darabban is látható, karcagi származású Mészáros István Jászai Mari-díjas „színész-nagymester” sétált fel a Verseghy új szolgáltatásának helyt adó második emeleti olvasótermébe, ahol a két elszánt könyvtárossal azonnal komoly fejtörő csatározásba bonyolódott.

– Rettentően szeretem az agyat megmozgató játékokat. Gyerekkoromtól kezdve kerestem az ilyetén próbatételeket. A középiskolát a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozaton végeztem, s emlékeim szerint az ottani sakk-szakkör nyughatatlan tagjaként mélyítettem el szerény képességeimet. Sakkozni, akárcsak ultizni ugyanis tudni nem lehet, csupán csak szeretni – emlékeztet az „ősi bölcs mondásra” „Pulcher”.

– Úgy emlékszem, valamelyik közösségi oldal „dobta fel”, hogy működik a szolnoki könyvtárban ez a Sakkparti Klub. Megörültem, mert felötlött bennem pályakezdésem és fiatalságom is. Amikor ugyanis 1985-ben Szolnokra kerültem és a teátrumhoz szegődtem, akkortájt Ignácz „Kadi” színészklubjában élénk kártya- és sakkélet folyt. Olyan nagyságok ültek az asztalnál, mint Schwajda Gyuri, Bor Jocó, Mucsi „Kapa”, meg még jó néhány kolléga, de ugyanolyan lelkesedéssel művelték a játékot a műszaki munkatársak is. Komoly csaták és harsány viták voltak, no meg elemzések. Remek korszak volt az is.

– Betértem hát a napokban a Verseghy könyvtár által meghirdetett foglalkozásra. Egy partit játszottam Sándorral és egyet Györgyivel, egyszer nyertem és egyszer kikaptam. De elégedett vagyok az 1:1-es eredménnyel. A lényeg, hogy jól éreztem magam, kikapcsolódtam, ezért aztán tuti, hogy ha lesz időm, legközelebb is betérek a könyvtárba sakkozni – szögezte le határozottan a Szigligeti színésze.

– Nagyon erős ellenfél volt a művész úr – dicsérte meg „Pulcher” sakktudását Simon Sándor. Emlékszem, amikor velem játszott, és én a fehér bábuval voltam, nem az általam megszokott nyitást választottam. Az utóbbi időkben ugyanis az nem vált be. Újítani akartam, és némileg sikerült is, de a művész úr igen rafkós cseleket alkalmazott ellenem. A végeredményre azonban már nem emlékszem… – zárta küzdelmes partijuk szakkommentálását Sándor.