2019.03.28. 10:35
A tószegiek jutottak tovább
A diákolimpia Szolnok megyei döntőjében a Tószegi Általános Iskola leánycsapata szerezte meg a győzelmet a 3. korcsoportban (2006–2007-ben született diákok).
Jogos a megyei győztes tószegi csapat öröme
Fotó: Fekete Sándor
Testnevelőjük, edzőjük, Csendesné Rimaszombati Judit számolt be a sikerről.
– Tavaly negyedik helyen végeztünk a megyei döntőben, titkon reménykedtünk a dobogós helyezésben. Ez olyannyira sikerült, hogy a lányok aranyérmet harcoltak ki – magyarázta a tanárnő.
A tószegiek mellett hárman jutottak a szolnoki döntőbe: a megyeszékhelyről a Széchenyi Krt.-i Á. I., a Szegő G. Á. I., valamint a karcagi Nagykun Ref. Á. I. A tószegiek 7 ponttal verték a széchenyiseket, a döntőben pedig 68–37-re a Szegőt.
Edzőjük szerint a siker titka az volt, hogy a lányok harcosan, fegyelmezetten és koncentráltan játszottak.
A tószegi csapat: László Nóra, Járomi Kíra, Fehér Hanna, Nagy Diána, Jancsó Petra, Földi Katalin, Angyal Lili, Izsold Dorina, Sziládi Vanda, Villás Fanni, Jakab Noémi, Zsidai Lili.
A következő lépés a területi döntő lesz, ahonnan meg lehet célozni akár az országos finálét is.