LABDARÚGÁS

2021.06.09. 19:07

Öt játékos távozott Tiszafüredről

Öt labdarúgó is távozott a harmadosztályú Tiszafüredtől – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Varga Balázs

Kiharcolta az NB III.-as bennmaradást a füredi csapat – a 11. helyen végzett –, amivel a klub elérte célját. Ennek ellenére biztos volt, hogy a keret nem marad változatlan. Egyrészt vannak olyan részek, melyek erősítésre szorulnak, másrészt mindig vannak olyan kiegészítő emberek, akikre nem tart igényt egy klub, de persze akad olyan is, akit nem sikerül megtartani. Egyelőre csak öt távozó kiléte vált ismertté: Iván Milán kölcsönszerződése lejárta után visszatér a másodosztályú Szolnoki MÁV-hoz, Szabó Tamás a megyei első osztályú Martfűhöz igazolt, mellettük máshol folytatja pályafutását Bíró Péter, Papp Norbert és Urbin Péter, bár esetükben egyelőre nem tudni, hol lesz az új állomáshelyük.

Többségében egyértelműen alapemberek távoztak, hiszen Szabó Tamás 31 bajnoki és három kupamérkőzésen összesen 14 gólt szerzett. Hiánya azért is különösen fájó lehet, mert a télen Tiszakécskére szerződött Kalmár Ferenc után a csapat legeredményesebb játékosa volt. Iván Milán 14-szer lépett pályára ebben a fél szezonban, a télen igazolt Bíró és Urbin páros 12-12 alkalommal szerepelt az NB III.-ban a tavasszal, míg Papp Norbert 11-szer jutott szóhoz, bár ő többnyire csereként.

Nyilván hamarosan érkezők is lesznek, aggodalomra nincs ok, hiszen a következő idény nagyjából két hónap múlva kezdődik, bőven van idő a keret kialakítására. Az viszont biztos, hogy némelyik távozót nem lesz könnyű pótolni, miközben az NB III.-as mezőny vélhetően erősödik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában