2021.08.08. 21:32
Kétgólos hátrányból fordított a Szolnoki MÁV
Bár kétgólos hátrányba került a Szolnoki MÁV az NB II. második fordulóban, végül mégis nyerni tudott a Budaörs vendégeként vasárnap este.
Budars 20210808 Labdarg‡s NBII Budars-Szolnok Foto Nemzeti Sport çrvai K‡roly
Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
Két helyen változott a MÁV kezdőcsapata az előző, Szentlőrinc elleni (1–1) mérkőzéshez képest, bekerült az akkor góllal bemutatkozó Sipos Zoltán, valamint Irmes Dávid Molnár Róbert és Tóth László helyett. A kevés változtatás miatt azt hihettük, marad a kék-fehérek stabilitása hátul, azonban már az 5. percben előnybe került a Budaörs, miután Sajbán Miklós beívelését Balázs Zsolt közelről a kapuba fejelte (1–0). Ráadásul ezt követően is lendületben maradtak a hazaiak, és többször helyzetbe is kerültek: kétszer blokkolni tudtak a szolnoki védők, kétszer pedig Csáki Kálmánnak kellett bravúrral védenie.
Ám a 20. percben már egyik vendégjátékos sem tudott segíteni, miután Winkler András középre adását Vankó Imre passzolta az öt és felesről a kapu jobb oldalába (2–0). Gyorsan jöhetett volna a szépítés, azonban Lakatos Csaba ziccerben a kapus kezébe lőtt, így jókor is jött az ivószünet, rendezhették gondolataikat a Tisza-parti klub futballistái. Ezt követően csökkent is a hazai nyomás, Irmes és Berdó Péter pedig veszélyeztetett, majd ismét Lakatos Csaba hibázott nagy helyzetben, így a vendéggól nem jött össze.
Némileg talán váratlanul, de nagy változást hozott a második félidő, ugyanis a MÁV mindössze 8 perc alatt megfordította a mérkőzést! A szünetben kettőt cserélt Csábi József vezetőedző, Lakatos Csaba és Berdó helyett Kurdics Levente és Tóth László állt be, akik egyaránt kivették részüket a gólokból. Előbb Kurdics lövése csúszott le, de éppen így lett jó az üresen hagyott Siposnak, aki öt méterről a bal felsőbe belsőzött (2–1) – a nyári szerzemény a második szolnoki meccsén a második gólját szerezte. Három percre rá Tóth László lőtt 17 méterről a bal felső sarokba (2–2), majd egy szögletet követően Szekszárdi Tamás érkezett a hosszún, és közelről, bevetődve a kapuba bólintott (2–3).
Mindeközben Csábi József kapott piros lapot reklamálásért, de a szolnoki csapat állta a sarat, bár egyszer Csákinak is bravúrt kellett bemutatnia. A hajrában is próbálkozott a Budaörs, ám nem tudott egyenlíteni, így a MÁV FC ötgólos találkozón győzött, és elhozta a három pontot a zöld-fehérek otthonából.

A kék-fehérek legközelebb jövő vasárnap lépnek pályára, amikor a Soroksárt fogadják 19 órától.
BUDAÖRSI SC–SZOLNOKI MÁV FC 2–3 (2–0)
Budaörs, Árok utca, 600 néző. Vezette: Móri Tamás (Rózsa Dávid, Márkus Péter)
BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Gyurácz (Zsidai, 41.), Kékesi, Kapronczai – Petneházi (Lengyel B., 64.), Molnár Cs. (Halácsi, 64.) – Vankó, Sajbán Miklós, Winkler – Balázs Zs. Vezetőedző: Márkus Tibor
SZOLNOK: Csáki – Tömösvári (Molnár R., 70.), Szekszárdi, Szabó A., Gohér, Lakatos Cs. (Kurdics, a szünetben) – Tisza K., Sipos Z. (Lakatos I., 74.), Berdó (Tóth L., a szünetben) – Irmes (Vólent, 81.), Rokszin. Vezetőedző: Csábi Józse
Gólszerzők: Balázs Zs. (5.), Vankó (20.), ill. Sipos Z. (53.), Tóth L. (56.), Szekszárdi (61.)
Kiállítva: Csábi József (59.)
Mesterszemmel
Márkus Tibor: – Rendkívül csalódott vagyok, mert az első félidőben remek teljesítményt nyújtottunk, és akár le is zárhattuk volna a mérkőzést. A szünet után lassan, körülményesen futballoztunk, túlságosan elkényelmesedtünk, hibáinkat pedig megbüntette az ellenfél. Hátrányban is voltak helyzeteink, amiket nem sikerült kihasználni, így fájó vereséget szenvedtünk.
Csábi József: – Az első húsz percben gyalázatos teljesítményt nyújtottunk, gyámoltalanul és bizonytalanul játszottunk, sok párharcot veszítettünk. A félidő hátralévő részében már felnőttünk a feladathoz, a szünetben pedig rendeztük sorainkat, alapos fejmosást kaptak a srácok. Szerencsére hatottak az intelmek, új erőre kaptunk, csapatként funkcionáltunk, és összességében megérdemelt győzelmet arattunk.