labdarúgás NB III. / galériával

2021.10.10. 19:43

Megszületett az első hazai tiszafüredi győzelem

A 11. fordulót rendezték vasárnap délután az NB III. Keleti csoportjában.

Sebestyén János, Varga Balázs

Az első hazai TVSE-siker

A tiszafürediek a meccs elején kétgólos előnyre tettek szert, majd a fordulás után nemsokkal újra Barna Viktor, valamint Kertész Tamás növelte az előnyt. A gyors gólok után mezőnyjáték folyt a pályán, majd szépített a Hidasnémeti. A találat felébresztette a hazaiakat, és pár perccel később újra Barna Viktornak tapsolhattak, aki megszerezte saját maga harmadik találatát. A Tiszafüred pedig elkönyvelhette az első hazai győzelmét.

Tiszafüredi VSE–Hidasnémeti VSC 5–1 (2–0)

Lipcsey Elemér Sporttelep, 250 néző. Vezette: Nagy A. (Ancsin, Varga L.)

TVSE: Tajti B. – VINCZE, Fehér, Kalóz, Tomola (Somogyi, 86.) – MÁCSAI (Tóth T., 83.), Nagy O., BARZSÓ – KERTÉSZ, Barna B. (Tóth N., 61.), BARNA V. Edző: Dorcsák Zoltán.

Gólszerzők: Fehér (10.), Barna V. 3 (20., 50., 82.), Kertész (55.), ill. Pogonyi (76.)

Dorcsák Zoltán: – Örülök, hogy végre győzelemmel örvendeztettük meg közönségünket. Voltak a mérkőzésen rossz periódusaink, de ilyen arányban is megérdemeltük a három pontot.

Nagy esélyt szalasztottak el

Törökszentmiklósi próbálkozásokkal kezdődött a meccs, míg a DVSC II. játékosai kényelmesen járatták a labdát. A 17. percben aztán Héjjas Zsombor előreívelését követően Pataki Zoltán védője mellett fejjel, finoman megcsúsztatta a labdát, és a kifutó kapust megelőzve a hálóba lőtt (0–1). A szünet után a debreceniek akarata érvényesült, a miklósiak kontrából voltak veszélyesek. A 78. percben aztán büntetőhöz jutott a TFC, azonban Gusztafik Péter lövése a lécen csattant. A büntető után a 84. percben egy könnyű síppal befújt tizenegyesből Gyönyörű Gergő egyenlített (1–1), majd a 92. percben Sármány Kristóf egy kapu előtti kavarodást követően megnyerte a házigazdáknak a mérkőzést.

DVSC II.–TFC-Veteriner 2–1 (0–1)

Nagyerdei Stadion, 150 néző. Vezette: Molnár R. (Ku­rin­ka, Gergely M.)

TÖRÖKSZENTMIKLÓS: Berta – Lakatos K., Gusz­tafik, Héder A., Telin­ger – Bencze Z., Csúri D. (Kiss Cs., 60.) – Héjjas (Héder R., 81.), Baráth G. (Balogh D., 71.), SZECSEI P. (Rimóczi I., 60.) – PATAKI. Edző: Török László.

Gólszerzők: Pataki (18.), ill. Gyönyörű (85. – tizenegyesből), Sármány (93.)

Török László nem nyilatkozott.

Váratlan nagy vereség

Ahhoz a Kazincbarcikához látogatott a JFC, amely tíz mérkőzéséből mindössze egyszer veszített pontot a bajnokságban, tehát a találkozó esélyesének mindenképp a hazai csapat számított. A KBSC pedig nem borította a papírformát, Heil Valter vezető gólja után a szünet előtt még Laczkó Milán is betalált.

A második félidő elején tizenegyesből növelte előnyét a Barcika, ezzel pedig el is dőlt a mérkőzés. Ugyan majdnem szépített a Berény, de helyette két perc múlva újabb hazai gól született, így a jászsági csapat 4–0-s vereséget szenvedett.

Kazincbarcika SC–Jászberényi FC 4–0 (2–0)

Kolorcity Aréna, 500 néző. Vezette: Mencsik (Szilágyi N., Hovanecz)

JFC: Bonica – Szanyi, Tóth O., Aranyos, László K. (Kop­permann, 53.) – Erdős (Lakatos D., 72.), Palcsó (Muhari, 53.) – Sárossy, Szőllősi (Mics­kó, 53.), Nagy Sz. (Szan­ku, 53.) – Asztalos. Edző: Német Gyula.

Gólszerzők: Heil (24.), Laczkó M. (45.), Ádám F. (51. – tizenegyesből), Szabó B. (62.)

Német Gyula nem nyilatkozott.

További eredmények:

Békéscsaba II.–Putnok 0–1, Hajdúszoboszló–DEAC 2–2, Tiszaújváros–BKV Előre 0–1, Eger–Kisvárda II. 0–3, Tállya–Salgótarján 0–0, Füzesgyarmat–Sényő 2–1, a DVTK II.–Újpest II. mérkőzést majd szerdán játsszák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában