Karakas Hedvig: csak a szépre emlékszem

– Rengeteg siker és szép eredmény áll ön mögött. Gondolta volna, amikor a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában elkezdett cselgáncsozni, hogy ilyen sikeres pályafutás elé néz majd?

– Olyannyira nem, hogy egy időre abba is hagytam. Nagyon szerettem sportolni, és komolyan, teljes erőbedobással csináltam mindent, amibe belevágtam. De mivel nem tudtam a sportágak között dönteni, a szüleim újra levittek egy dzsúdóklubba, ahol hamarosan kiderült: innen nincs visszaút. Emlékszem, ekkor már álmodoztam az olimpiáról, szerettem volna átélni azt az érzést, amit – most már tudom – ezek a versenyek adnak egy sportolónak. Tizenöt évesen arattam az első komolyabb sikeremet, amit aztán tényleg követett jó néhány.

– Milyen érzésekkel gondol vissza a londoni ötkarikás játékokra, ami végül is a legnagyobb sikerét hozta?

– Mivel szinte végig sérülten versenyeztem, nem dédelgettem különösebb álmokat. Meccsről meccsre haladtam, nem törődtem a fájdalmakkal, így még értékesebbnek éreztem az ötödik helyezést.

– Azután Rióban és Tokióban megismételni és felülmúlni sem tudta ezt a teljesítményt…

– Pedig ezekre az olimpiákra még tudatosabban készültem, mint korábban. De Brazília előtt egy évvel is megsérültem, ami nagyon megnehezítette a közvetlen felkészülésemet. Kevesen tudják, de a 2021-ben, Japánban megrendezett olimpián a versenyem előtti napon lebetegedtem, pedig jó állapotban érkeztem meg a játékokra. A gyors kiesésem nagyrészt ennek volt betudható.

– Gondolom, hogy a három évvel ezelőtti prágai Eb-győzelme azért egyfajta szépségtapaszt jelentett.

– A koronavírus miatti bezárást kihívásként éltem meg, erőt kovácsoltam a nehéz­ségekből, ennek is köszönhetem a kontinensviadalon szerzett aranyérmemet. A következő évben már mentálisan fáradtabb voltam, talán ezért is támadt meg a verseny előtt a betegség, ami végül a korai kiesésemhez vezetett.

– Melyik sikerére a legbüszkébb, van-e hiányérzete a pálya­futását illetően?

– Immár tizennyolc éve versenyzek nagyon komolyan, de képtelen lennék válogatni az eredményeim közül, mind kedves számomra. Az biztos, egy olimpiai érem nagyon hiányzik a gyűjteményből, de nem szeretném leélni úgy az életem, hogy ez bármilyen negatív hatással legyen rám. Próbálom tudomásul venni és elfogadni ezt, mondhatnám úgy is, hogy csak a szépre emlékezem.

– Azért jövőre ott vannak a párizsi ötkarikás játékok, ahol még lehetne javítani…

– Már javában tartanak az olimpiai kvalifikációs versenyek, amelyekből csak nagyon kevesen vettem részt ezidáig. Pár pontot szereztem a tavalyi világbajnokságról, de ez nagyon kevés, több kell, ha ott szeretnék lenni Párizsban. Áprilisban folytatódnak ezek a pontszerző viadalok, készülök, hátha tartogat az élet még nekem a cselgáncsban valami szépet.