Labdarúgás

2023.03.01. 16:15

Debreceni győzelmekkel zárult a szászberki emléktorna

A hétvégén véget ért a Szanda FS gondozásában zajló emléktornák utolsó felvonása is. A valamennyi utánpótlás korosztályt megszólító rendezvénynek zömmel a szászberki csarnok adott otthont, és utoljára a hat és hét éveseket szólította színpadra. A mostani esemény ezúttal a rendező Szanda Focisuli alapítójának, Czirnák Lászlónak állított emléket.

Jegesi László

U7-es korosztály

A szombat délelőtti torna egyik érdekessége volt, hogy a megszokottól jóval több, tizenhat együttes jelezte érkezését, elfogadva a rendező klub invitálását. Három egyesület is két-két csapattal érkezett, tovább emelve az esemény nívóját. Természetesen a Debreceni LA., a Szolnoki MÁV és a Szanda FS gárdáit külön-külön csoportokba sorsolták. Az MTK apróságai pedig – szokásukhoz híven – eggyel fiatalabb évjárattal képviselték magukat az eseményen, ám velük is eredményesen.

Végeredmény: 1. Debreceni LA „fehér”, 2. Szentesi Kinizsi, 3. Lurkó Focimánia, 4. Rákosmenti AFC, 5. Hírös ÉP (Kecskemét), 6. MTK, 7. Szolnoki MÁV „kék”, 8. Debreceni LA „piros”, 9. Abonyi KID, 10. Szászberek, 11. Jászberényi FC, 12. Szanda FS „piros”, 13. Szolnoki MÁV „fehér”, 14. Szanda FS „fekete”, 15. Szajol, 16. Fegyvernek.

Különdíjasok: Gólkirályok: Huszti Olivér (Debreceni LA „fehér”), Pipis Krisztián (Szentes). Legjobb védő: Major Milán (Rákosmenti AFC). Legjobb játékos: Habara Barna (Lurkó). Legjobb hazai játékos: Negrai Magor (Szanda FS piros).

U6-os korosztály

A legkisebbek között tíz csapat mérte össze tudását, őket két csoportba osztották a szervezők. Érdekességnek számított, hogy a Debreceni LA és a Szolnoki MÁV is három-három csapattal képviselte egyesületét, együtt így több mint a mezőny felét e két klub ovisai alkották. 
A hajdúságiak vitték a prímet ebben a korosztályban is, két együttesük osztozott az első két helyen. A harmadik helyet a jászberényi Tehetség szerezte meg. Az esemény nagy közönségsikert aratott.

Végeredmény: 1. Debreceni LA „fehér”, 2. Debreceni LA „piros”, 3. Tehetség SE (Jászberény), 4. Hírös ÉP (Kecskemét), 5. Szolnoki MÁV „sárga”, 6. Szolnoki MÁV „kék”, 7. Szanda FS, 8. Abonyi KID, 9. Debreceni LA „kék”, 10. Szolnoki MÁV „fehér”.

Különdíjasok: Gólkirály: Csernyik Benedek (Debrecen fehér). Legjobb játékos: Éles Alex (Tehetség SE). Legjobb hazai játékos: Szeles Nimród (Szanda).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában