2023.04.13. 15:41
„Ez talán még a tűzoltásnál is nehezebb” – bemutatták a JKSE új edzőjét
A klub egykori csapatkapitányát nevezték ki az NB I/B-s Jászberény trénerének. Az új edző hiszi: több van a csapatban a szezonban eddig mutatottnál, és elárulta azt is, mit kér játékosaitól.
Dr. Csiki Zoltán, a JKSE elnöke (balra), és Puskás Artúr, az újonnan kinevezett vezetőedző szerdán sajtótájékoztatón közölték, milyen céljaik vannak az idény hátralévő részében
Fotó: Pesti József
Bemutatták szerda este a másodosztályú Jászberényi KSE új vezetőedzőjét. Mint hírportálunk is írta, a JKSE szerdán menesztette az eddigi vezetőedzőt, Miljan Rakicsot, a klub pedig azóta kinevezte új trénerét, és az edzőváltással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatójukon elmondták azt is, mit várnak a cserétől.
– Nem úgy alakult az idény, ahogy szerettük volna. De ebben a csapatban van potenciál, hogy többet hozzon ki magából – mondta a klub elnöke. Dr. Csiki Zoltán úgy fogalmazott, nem szeretnének nagy terhet tenni az új vezetőedző vállára, azt kérik, piszkálja fel a gárdában rejlő rejtett tartalékokat.
Jászberény triplán az emlékeimbe ivódott, tudtam, hogy lesz még itt dolgom
– jelentette ki a csapat új trénere, a játékosként, csapatkapitányként a JKSE-t korábban Hepp Kupa-győzelemhez, NB I/A-s feljutáshoz segítő Puskás Artúr. – Megpróbálom felrázni a csapatot, és kihozni, ami bennük van. Olyan karakterekből áll az együttes, hogy bármi kijöhet még belőle – vélekedett.
Kiemelte, a legnehezebb a jelenlegi helyzetben az időfaktor, hiszen egy nappal a MAFC elleni első playoff-meccs előtt vezette át az együttes irányítását.
Ez talán még a tűzoltásnál is nehezebb.
– De jó kosárlabdázókból, jó versenyzőkből áll a keret. Azt kérem a játékosoktól, hogy önmagukat adják és higgyenek magukban – hangsúlyozta az új tréner.
Kérdésre dr. Csiki Zoltán elmondta, Puskás Artúr megbízatása a rájátszásra biztosan szól, de folyamatban vannak az egyeztetések arra, hogy hosszabb távú közös munkába fogjanak. Hozzátette, a jászberényi közönség mindig tűzzel-vassal kiállt a csapata mellett, reméli, adnak még türelmet és bizalmat a nekik.