Szoljon podcast

2023.05.19. 12:46

„Neki a futball volt a mindene, nekünk pedig ő volt a mindenünk” – válogatott legendák emlékeztek meg Gönczöl Gézáról Abonyban

Első alkalommal rendezték meg a Gönczöl Géza emlékmérkőzést, melynek célja, hogy méltó módon tisztelegjenek az abonyi labdarúgás egyik meghatározó alakja előtt. A meccsen az abonyi öregfiúk és a magyar szenior válogatott találkozott, az eredmény viszont csak másodlagos volt, a fő cél a jó hangulat és a megemlékezés volt.

Kovács Levente

Remek hangulatban telt az I. Gönczöl Géza emlékmérkőzés

Fotó: Mészáros János

Gönczöl Gézára emlékeztek csütörtökön az abonyi sportpályán egy mérkőzés keretein belül, ahol az abonyi öregfiúk és a magyar szenior válogatott lépett pályára. Ennek meg is adták a módját, piros, fehér, zöld füst között vonultak be a pályára a csapatok, a meccs előtt a himnusz is felcsendült, így igazi baráti, de mégis ünnepi hangulatban kezdődött az esemény.

A borús, esős időjárás ellenére is szép számmal kilátogattak a helyiek, akik a találkozó közben hangos szurkolással biztatták az abonyi csapatot. A találkozót egyébként végül az öregfiúk nemzeti tizenegye nyerte 3–2-re, de a rendezvényen az eredmény csak másodlagos volt, inkább az élmények, emlékek szerzése volt a fontos.

Gönczöl Géza több mint 30 esztendőn át szolgálta az abonyi klubot, s habár lehetősége lett volna magasabb szinten is játszani, megkeresték NB I-es együttesek, ám ő mégis a városban maradt, ahol igazi legendává nőtte ki magát az évek alatt. Elmondhatta magáról, hogy együtt játszott Puskás Ferenccel és Bozsik Józseffel a Honvédség válogatottjában, remek képességekkel megáldott labdarúgó volt, akinek mindene volt a futball, így nem csoda, hogy pályafutása után edzősködni kezdett. Gönczöl 2020 augusztusában hunyt el, az abonyi Retro Sport Club pedig tovább őrzi emlékét a tiszteletére rendezett mérkőzéssel.

– Ez nekem nagyon sokat jelent, hogy három évvel később megemlékezünk róla – jelentette ki Gönczöl Erika, Géza lánya.

Örülök, hogy a város is úgy érzi, hogy édesapám tett annyit az abonyi labdarúgásért, amiért megéri tisztelegni előtte.

– Fiatalon került a foci közelében, ez volt a mindene, később edzői pályát is kezdett. Olyan inspirációt tudott a játékosainak nyújtani, amit én gyerekként csodáltam. Rendkívül emberséges volt, akinek tudott, mindenkinek segített. Abban az időben a fociért nem kaptak itt pénzt. A játékosainak intézett munkát a labdarúgás mellett, hogy meg tudjanak élni, és mivel festőként dolgozott, rengeteg futballistát kinevelt szobafestőnek. 

Az alázata a foci és a sport iránt teljes mértékben megvolt.

 – Az abonyi focit folyamatosan nyomon követte, kijárt az összecsapásokra, ha volt bármilyen öregfiúk meccs, ő részt vett rajta. Az utolsó mérkőzésére úgy emlékszem, egy baráti társasággal 70 éves korában behívták a sportcsarnokba. Akkor a felső sarokba lőtt egy gólt, majd azt mondta, hogy „úgy gondolom én megtettem mindent” és leült pihenni.

– Mindenki aki itt volt, az nekem történelem, például "Tóth Pali bácsi", aki még apuval együtt játszott. Gyakorlatilag két éves koromtól a pályán nőttem fel, és ezek az emberek, akik most már az öregfiúkban fociznak, nagy részük az ő tanítványa, az ő keze alatt nevelkedtek.

Sulyok István, az emlékmérkőzés főszervezője – és abonyi öregfiúk egyik játékosa – elmondta, hogy már korábban jött az ötlet, hogy rendezni szeretnének Gönczöl Géza tiszteletére egy ilyen rendezvényt, viszont a koronavírus-járvány ezt nem tette lehetővé. Közel egy éves egyeztetés után azonban létrejött a meccs az öregfiúk válogatott közreműködésével. Elmondása szerint az egész abonyi labdarúgás sokat köszönhet Gönczölnek.

– Nekem ő jelentett mindent a futballról, annak idején '71-ben kerültem ide, a klubba, és akkor még csak ifi és felnőtt csapat volt, és így az ifiben kellett játszani – mondta Sulyok, akinek nem csak edzője, de pár meccs erejéig még csapattársa is volt Gönczöl.

– Tizennégy-tizenöt évesen én is bekerültem a felnőtt csapatba, és még a Mester – mert mi így hívtuk mindig is – játékos-edző volt, emlékszem, a Vasad ellen játszottunk, vezettek két-három találattal, majd beszállt, rúgott két gólt, ezzel pedig eldöntötte a meccset. Nem engedte el később sem a kezünket, felkarolt minket. 

Neki a futball volt a mindene, nekünk pedig ő volt a mindenünk. 

– Örülünk, hogy itt van az öregfiúk válogatott, és méltó módon tudunk megemlékezni, hagyományt szeretnénk ezzel teremteni. Többen a kedvemért jöttek el Szolnokról segíteni az abonyi csapatot, gondolok itt Antal Gáborra, Balogh Pálra és Romanek Jánosra, annak idején játszottunk még velük, sokat segítettek nekünk. Nyilván az időjárási körülmények miatt talán kevesebben jöttek el, mint amennyien szerettek volna, de ettől függetlenül nagyon sok érdeklődő volt, sokan készültek erre a napra, úgy gondolom mindenki nagyon jól érezte magát. Egyértelmű, hogy pozitív élmény a szurkolók és a szervezők részére egyaránt, sokan hoztak mezeket, tudnak kérni aláírást, a gyerekeknek egy külön élmény, hiszen lehet fotózkodni a régi idők nagy sztárjaival és még egy pár szót is váltani velük. Köszönjük az Abonyi Kid FC-nek a támogatást, nagyon sok mindenben a segítettek, és köszönjük a polgármester, Pető Zsoltnak – aki maga is pályára lépett közöttünk –, mert nélküle nem sikerült volna megszervezni.

Az eseményen szép számmal megjelent öregfiúk válogatott tagjai közt felfedezhettünk olyan arcokat, akik egykoron a magyar labdarúgás meghatározó alakjai voltak, gondolhatunk itt Tököli Attilára, Fehér Csabára, Mészöly Gézára vagy Juhász Rolandra. Utóbbi elmondta, többször is járt már Abonyban, és mindig jó érzés ide jönni, hiszen emlékek és ismerősök, barátok is fűzik a városhoz.

– Én ceglédi születésű, tápiószentmártoni vagyok, sok ismerős van itt, akikhez kötődöm én is – jelentette ki a 95-szörös válogatott Juhász. – Nagyon jól éreztem magam, nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok és pályára lépek Abonyban. Jó volt a pálya állapota, a környezet és a hangulat is, igazi futballidő volt. Az elmúlt időben keveset futballozom én is nagypályán, inkább a lábtenisznek vagy a futásnak szentelem az időm, de végre jó volt újra itt focizni ismerős arcokkal. Öregfiúkhoz képest jó iramú játékot hozott a meccs, de inkább itt az a fontos, hogy mozogjunk, legyen egy-két szép akció, gól vagy érintés. Egy kiváló hangulatú mérkőzést játszottunk, a célt maximálisan elértük. 

Mindig felemelő érzés bármilyen szinten képviselni a hazámat, magamra húzni a válogatott mezt, ez ezúttal is így volt. 

Nemcsak a pályán, hanem a kispadon is korábbi legendák ültek, így Gellei Imre és Csank János korábbi szövetségi kapitányok, illetve Nyilasi Tibor korábbi válogatott labdarúgó, akik az oldalvonal mellől képviselik a szenior nemzeti csapatot. Nyilasi ugyan még nem járt Abonyban, de nosztalgikus érzés fogta el, amikor meglátta a pályát.

– Ez egy szuper kis sporttelep, a pálya, jó kis retro lelátók vannak – kezdte az öregfiúk válogatott elnökségi tagja, korábbi 70-szeres válogatott labdarúgó. – Fiatalságomat idézem vissza, ilyen körülmények között nőttünk fel, és ez nekem mindig varázslatos volt. Kellemesen éreztük magunkat, függetlenül attól, hogy kicsit borús az idő, nagyon jó a hangulat, örülök, hogy részese lehettem a találkozónak.

Én szeretem ezeket az öregfiúk meccseket, ha már idősödik az ember, akkor érezze jól magát. 

Nagyon sok helyre van meghívásunk, ha nem öregedtek volna meg a játékosok, akkor két naponta játszanának. Tényleg nagyon felemelő érzés, mert bárhova megy a csapat, szívesen látnak bennünket, remek a hangulat, jókat beszélgetünk, nagyszerű élmény.

Az öregfiúk válogatott tagjai:

Vida Máté (kapus), Fehér Csaba (41-szeres válogatott), Tököli Attila (25-szörös válogatott), Wukovics László (3-szoros válogatott), Balázs Pali (vendégjátékos), Hámori Ferenc (9-szeres válogatott), Rab Tibor (20-szoros válogatott), Keresztúri András (20-szoros válogatott), Sipos Jenő (vendégjátékos), Mészöly Géza (18-szoros válogatott), Zombori Zalán (egyszeres válogatott), Badalik Szabolcs (36-szoros up. válogatott és 78x-szoros strandlabdarúgó válogatott). Juhász Roland (95-szörös válogatott). A stáb: Gellei Imre (szövetségi edző), Nyilasi Tibor (elnökségi tag), Csank János (ex-szövetségi kapitány), Bazsánt József (technikai igazgató).

Az abonyi öregfiúk tagjai:

Kosaras Mihály, Sarkadi István, Gulyka László, Boros Zsolt, Földi György, Rimóczi Béla, Gulyás Norbert, Retkes Róbert, Mucsányi Márton, Sánta István, Antal Gábor, Balogh Pál, Romanek János, Komáromi Miklós, Pető Zsolt, S Tóth András, Sulyok István, Makai Tibor, Ifj. Makai Tibor, Csanádi Csaba, Kárteszi Tamás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában