Kosárlabda

2024.05.18. 10:37

Oliver Vidin: puhák voltunk

A döntő harmadik mérkőzésén huszonnégy ponttal kikapott a Szolnoki Olajbányász a Falcótól. Oliver Vidin szerint puhányan és lassan játszott csapata, Révész Ádám még mindig hisz a bajnoki címben.

Kovács Levente

Pénteken a Falco KC Szombathely 100–76-ra legyőzte a Szolnoki Olajbányász a döntő harmadik mérkőzésén, és így 2–1-re vezet a párharcban. A találkozót követően a hazaiaktól Milos Konakov és Keller Ákos, míg a vendégektől Oliver Vidin és Révész Ádám értékelt.

MJA_2162
Oliver Vidin (balra) szerint gyorsabb játékra lesz szüksége csapatának hétfőn a győzelemhez
Fotó: Mészáros János

Milos Konakov, a Szombathely vezetőedzője: – Gratulálok a csapatomnak, mert remek negyvenpercet percet játszottunk, nagy energiákat mozgósítottunk, és főleg a második húsz percben szintet tudtunk lépni. A jó, agresszív védekezésből gyorsan tudtunk játszani. Jó volt látni, hogy elöl-hátul segítettünk egymásnak és jól járt a labda. Ez a döntő, mindhárom meccs eddig egy momentumon indult el, és ezt most mi használtuk ki jobban. Köszönjük a szurkolóinknak, akik ismét remek hangulatot teremtettek, de ez a finálé mindhárom mérkőzésére igaz volt. Most megyünk tovább, 21 az állás, ami jelent is valamit és nem is. Egy győzelemre vagyunk a bajnoki címtől és ezért mindent megteszünk Szolnokon.

Oliver Vidin, a Szolnok vezetőedzője: Gratulálok a Falco csapatának, megérdemelten nyertek. Mi puhák voltunk, sajnos ilyenkor a keményebben játszó csapat több faultot tud kiharcolni, és ez így volt most is. A puhaság mellett kicsit lassúak voltunk, mindig fél másodperccel le voltunk maradva, ami nem fér bele ilyen szinten. Erre oda kell figyelni, most Szolnokon folytatódik a párharc. Mindent megteszünk, hogy még egyszer visszatérjünk Szombathelyre.

Keller Ákos, a Szombathely játékosa: – Az első perctől azt éreztem, hogy a mi akaratunk érvényesül. Még akkor is, amikor főleg az elején sok lepattanót engedtünk, vagy rólunk pattant ki a labda. Nagyon sokat segítettünk egymásnak, küzdöttünk, hajtottunk a csapatért, mind elöl, mind hátul. Jó kis meccs volt, ahol most mi dobtunk jobban, nemcsak ezen múlt, de a különbség ennek is köszönhető. Dolgozunk tovább, és megteszünk, mindent hogy Szolnokon véget érjen a párharc.

Révész Ádám, a Szolnok játékosa: – Gratulálok a Falcónak, megérdemelt győzelmet arattak. Mi sajnos nem úgy játszottunk, ahogy képesek vagyunk, főleg a második félidőre fogytunk el, pedig megbeszéltük, hogy végig küzdjük a negyven percet. Még mindig hiszünk abban, hogy vissza tudjuk hozni a párharcot Szombathelyre, és meg tudjuk fordítani a döntőt. De ehhez ennél sokkal jobb játék kell hétfőn, és majd szerdán is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában