2020.10.31. 17:00
Javíthat a Szolnoki MÁV és a Jászberény
Ezúttal mindhárom NB-s csapatunk hazai környezetben lép pályára vasárnap. A másodosztályban a Szolnoki MÁV a Dorogot fogadja 17 órától, míg a harmadik vonalban a Tiszafüred az Egert, a Jászberény pedig a Gyöngyöst látja vendégül délután fél kettőkor.
Kovács Olivér (balra) és Tóth Benjamin is sokat tehet vasárnap azért, hogy a Szolnoki MÁV három vereség után újra nyerjen
Fotó: Kiss János
Szolnoki MÁV–Dorog
Örömteli hír szolnoki részről, hogy a csapatba visszatérhet Tamás László, viszont Berdó Péter és Csirmaz István kisebb sérüléssel bajlódott a héten, így az ő játékuk kérdéses. Az együttesek formájáról annyit, hogy két hullámvölgyben lévő gárda találkozik egymással a Tiszaligetben, hiszen a MÁV és a Dorog is elveszítette legutóbbi három bajnokiját. Tehát az a nagy kérdés, melyik fél lesz képes kilábalni a gödörből. A kék-fehér csapat végül nem játszott hét közben, a Dorog viszont 5–1-re győzött Kiskunfélegyházán a Magyar Kupában. Ebből persze nem érdemes kiindulni, a bajnokság más kávéház. A lényeg viszont az, hogy a hazaiaknak újra azt az arcukat kell mutatniuk, mint a szezon elején.
– Valahol természetes, hogy a végén nem mindig mi rúgjuk a gólt – utalt a MÁV FC vezetőedzője, Csábi József arra, hogy az elmúlt mérkőzéseken nem sikerült pontot és gólt szerezni. – Pedig Soroksáron jól játszottunk, sok helyzetet kidolgoztunk, csak épp a befejezésekkel adódott gond. Úgy érzem, vasárnap tudunk ezen javítani, jól néztek ki a srácok a héten. A Dorog szervezett csapat, talán a Pécshez lehet őket hasonlítani, de nagyon remélem, ez a mérkőzés másképp alakul majd, mint a PMFC elleni (akkor 1–0-ra kikapott a Szolnok – a szerk.). Az biztos, hogy ismét nehéz mérkőzésre készülünk, ahogy az NB II.-ben mindig.
Tiszafüred–Eger
Mint ismert, a Füred sikerrel vette az akadályt a kupában, így jó hangulatban készülhet. Ami viszont negatívum, hogy Szövetes Krisztián várhatóan nem léphet pályára sérülés miatt, míg Csiki Norbert a sárga lapok miatti eltiltása okán nem játszhat. Azért az egrieknek is lesz hiányzójuk, a korábban számos NB I.-es klubban futballozó hátvéd, Vaskó Tamás a múlt heti kiállítása miatt nem lesz tagja a vendégvédelemnek.
Összességében biztosan nehéz hazai mérkőzés elé néz a Tiszafüred az éppen előtte álló Eger ellen. A Heves megyeiek jól szerepelnek a szezonban, viszont az a TVSE mellett szólhat, hogy az ellenfél csapatából néhány hete többen lebetegedtek, így két bajnokit el is kellett halasztaniuk. A gárda most próbálja összeszedni magát, de a visszatérés utáni első hét során a füredi lesz a harmadik meccsük – a Gyöngyös ellen 3–3-at játszott az Eger, a kupában pedig 2–0-ra kikapott a Vasastól –, így elképzelhető, hogy a hazaiak erőnlétben felülmúlhatják az ESE-t. Más szempontból viszont javulnia kell a füredi csapatnak.
– Ha az Eger elleni mérkőzéshez is úgy állunk hozzá, mint a szerdai kupameccshez, akkor biztos nem nyerünk – mondta hírportálunknak Dorcsák Zoltán, a TVSE edzője. – Remélem, ez az idézőjeles pofon – mert végül, ha rossz játékkal is, de továbbjutottunk – időben jött, és a továbbiakban ugyanúgy felpörgünk az összecsapásokra, ahogy a szezon korábbi részében. Természetesen nem lesz könnyű a vasárnapi mérkőzés, hiszen ellenfelünk előttünk áll a tabellán, és láthattunk, hogy a Vasast is megszorongatta a kupában. Nyerni szeretnénk, gyűjteni tovább a pontokat.
Jászberény–Gyöngyös
A JFC nagy pofonba szaladt bele múlt héten, miután 4–0-ra kikapott a rivális Füzesgyarmattól. Azonban abban nyugodtan lehet reménykedni, hogy ez egyszeri kisiklás volt, és a csapat visszatér a győzelem útjára. A Gyöngyös ellen erre minden esély megvan, hiszen a zöld-fehérek hét meccs óta nyeretlenek, igaz, múlt vasárnap bravúrpontot szereztek az Eger otthonában. Az a hír járja, hogy a vendégeknél többen is hiányoznak majd betegség miatt, de úgy tűnik, a Berény sem teljes kerettel készül, Lőrincz Attila viszont eltiltása után visszatérhet a csapatba.
– Kicsit megfogott minket a Füzesgyarmat elleni vereség, nyilván a morálnak nem tett jót, hogy 4–0-ra kaptunk ki – kezdte a Jászberény trénere, Német Gyula.
– Pedig az első félidőben jól néztünk ki, viszont egy szögletből gólt kaptunk, ami után sajnos gyorsan jött a többi. Igyekszünk előretekinteni, mert kutya kemény hat mérkőzés áll előttünk, és mi szeretnénk ott maradni a dobogón. Nem jó előjel, hogy akadtak betegek a héten, Szőllősi Feri pedig sérüléssel küszködik, így ezt a mérkőzést kénytelen lesz kihagyni, míg Albert Ádám továbbra is eltiltott, tehát rá sem számíthatok. Ettől függetlenül szerintem ezt a feladatot meg kell oldanunk.
Az NB II. állása
1. DVSC 8 4 1 28–10 28
2. Budaörs 8 0 4 21–14 24
3. Gyirmót 7 2 4 17–10 23
4. Békéscsaba 6 5 2 19–14 23
5. Pécs 6 4 3 13–8 22
6. Soroksár 6 3 4 17–15 21
7. Nyíregyháza 6 2 5 13–12 20
8. Haladás 5 5 3 17–11 20
9. Vasas 5 5 3 23–18 20
10. Kazincbarcika 5 3 5 13–16 18
11. Szolnoki MÁV 5 3 5 10–13 18
12. Szeged 5 2 6 14–19 17
13. Ajka 5 1 7 23–20 16
14. Dorog 4 4 5 12–19 16
15. Kaposvár 3 6 4 15–16 15
16. Siófok 4 2 7 19–25 14
17. Szentlőrinc 4 2 7 13–19 14
18. Győr 3 5 4 17–14 14
19. Csákvár 1 4 8 17–32 7
20. DEAC 2 0 11 10–26 6
Az NB III. Keleti csoport állása
1. Tiszakécske 13 1 1 43–9 40
2. Jászberény 11 2 2 39–19 35
3. Füzesgyarmat 9 1 3 30–12 28
4. Sényő 8 2 5 35–22 26
5. Eger 7 4 2 27–9 25
6. Tiszafüred 7 2 5 28–24 23
7. Tiszaújváros 7 2 6 24–21 23
8. Kisvárda II. 6 5 4 23–25 23
9. BVSC-Zugló 6 4 4 28–23 22
10. DVTK II. 5 4 6 28–26 19
11. Putnok 5 3 6 21–26 18
12. Cegléd 5 2 8 16–22 17
13. Tállya 4 5 6 17–18 17
14. Balassagyarmat 4 4 5 13–19 16
15. DVSC II. 4 3 7 21–25 15
16. Salgótarján 4 3 8 20–32 15
17. Hatvan 4 2 9 21–33 14
18. Gyöngyös 3 3 9 20–40 12
19. Sajóbábony 3 2 9 19–41 11
20. Mezőkövesd II. 1 2 11 13–40 5