Közélet

2006.10.02. 19:16

Megingott a szék több polgármester alatt

Földindulásszerű változások történtek az önkormányzati választásokon. A megye 78 településéből 31-ben új vezetőt választottak a szavazók. Tizenkilenc településen a szavazók menesztették a korábbi vezetőt, tizenkettőn viszont el sem indult az addigi polgármester.

Teleki József

A szavazók által leváltottak között olyanok is vannak, akik több ciklus óta irányították az adott várost, falut. Így nem kapott újra mandátumot például dr. Magyar Levente, aki a rendszerváltás óta, azaz 16 esztendeje vezette Jászberényt. Hasonló sorsra jutott Kunhegyesen Kontra József, Kisújszálláson Palágyi Gábor, Törökszentmiklóson Bakk Zoltán, akik szintén több cikluson át voltak polgármesterek. De menesztették a megye leghosszabb ideje hivatalban lévő településvezetőjét, Szabó Zsigmondot is. Szajolban a választók 32 év után ültettek új embert, Szöllősi Józsefet a polgármesteri székbe.

Meglepetésnek számít ugyanakkor Szolnokon Szalay Ferenc győzelme, Túrkevén pedig dr. Szabó Zoltán veresége. Az új polgármesterek között több, négy év után visszatérő is akad. Így például Szolnokon Szalay Ferenc, Jászdózsán dr. Szerencsés István, Jásztelken Kisbakonyi Zoltánné, Örményesen Török Csaba, Zagyvarékason Agócs Gyula. Már a szavazás előtt lehetett tudni, hogy három településen biztos nem változik a polgármester személye. Hunyadfalván Vékonyné Házi Eszternek, Jánoshidán Eszes Bélának és Öcsödön Molnár Bálintnak ugyanis nem akadt kihívója.

Számos településen ugyanakkor viszonylag szoros eredmény alakult ki a polgármesterjelöltek között. Szolnokon Szalay Ferenc mindössze 261 szavazattal nyert Vass Lajos előtt. Jászberényben még ennél is kisebb a különbség. A nem hivatalos eredmény szerint Gedei József (MSZP) 47 szavazattal könyvelhetett el többet, mint Juhász Dániel (Fidesz-KDNP). Az érvénytelennek nyilvánított szavazatok száma ugyanakkor 192. A legkisebb különbség Nagyivánon van. Itt Orosz Gyuláné mindössze három vokssal előzi meg Lajtos Istvánt. De húsznál kevesebb szavazattal előzi meg legfőbb riválisát Berekfürdőn Cséti Attila, Jászágón Mozsár Lászlóné, Tiszajenőn Puskás Béla Csaba.

A polgármesterek többsége továbbra is független. Pártjelöltként a négy évvel ezelőttinél eggyel kevesebben, 16-an futottak be. A polgármesterrel rendelkező pártok száma azonban szűkült. Hiszen a korábbiakkal ellentétben egyetlen MDF-es településvezető sincs. A legtöbb polgármesterrel, kilenccel továbbra is a szocialisták rendelkeznek. A Fidesz hat, míg az SZDSZ egy településvezetővel bír.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!