2017.07.23. 15:07
Hatvanöt évvel ezelőtt adták át a Lakitelek–Kunszentmárton vasutat
Jeles nap volt 1952. május 18-a Tiszazug életében! Ekkor adták át a Lakitelek–Kunszentmárton vasútvonalat. Erre az alkalomra – természetesen – leutazott Bebrits Lajos közlekedési miniszter is. Miután a tiszazugi hídnál átvágott egy nemzeti színű szalagot, felült a vonatra, és szeretett vasutasaival együtt (a szeretet egyoldalú volt) meglátogatta az új állomásokat. Csépán kisebbfajta ünnepséget rendeztek, ahol megjelentek a környék lakosai is.
A Bebrits Lajost fogadó tömeg Kunszentmárton állomásán
Forrás: MÁV-archívum másolata
„…A régi Tiszazug kinyílott ezzel a vasúttal…” – jegyezte meg a miniszter beszédében. Kunszentmárton állomásán is sűrűn kattogtak a fotósok gépei, amint a helyi vezetők, gyermekek, felnőttek virágcsokorral köszöntötték a minisztert. Az állomás táblája alatt pedig feltűnik a korszak kedvenc felirata: „…Népünk szeretett vezére Rákosi Mátyás elvtárs”.
Ekkora kálváriát talán egyetlen normál nyomtávú vasútvonal sem járt be, mint a Lakitelek–Kunszentmárton vonal. Az építés ötlete ugyanis már a XIX. században megfogant. 1868-ban ugyanis Nagykörös és Kunszentmárton között akartak síneket lefektetni, persze akkor még lóvontatásban gondolkodtak.
Teltek múltak az évek, 1893-ban Kövér János puszta martfűi birtokos kérvényezte Martfű vasútállomástól Cibakháza, Nagyrév, Tiszakürt községeken keresztül Tiszaugig, onnan pedig Tiszasas, Csépa érintésével egy vicinális vasút építését. Persze Öcsöd is beszállt a kezdeményezésbe, hiszen egy Szarvas–Öcsöd–Kunszentmárton–Tiszaug vasútvonal jelentősen lendített volna fejlődésén.
1897-ben a tiszazugi községek ismét megpróbálták a vasútépítést, jelentős összegeket szavaztak meg a hozzájáruláshoz, de a környék leggazdagabb nagybirtokosa, gróf Bolza József azonban mereven elzárkózott a vasútépítéstől, mondván a nyomvonal a birtokaitól távolabb húzódik. Nagyobb siker kísérte a vasútépítést a Tisza jobb partján, itt ugyanis Kecskemét 1896-ban felépítette Tiszaugig a harminc kilométeres vicinális vasútját. El is ment a vonat a révig, de ekkor kiderült, van még egy nagyobb probléma: a kompjárat nem bírja el a forgalmat.

Forrás: MÁV-archívum másolata
A gondot csak az állandó híd építése oldotta meg, amire 1929-ben került sor, ugyanis ekkor adták át Horthy Miklós kormányzó jelenlétében az új tiszaugi hidat. Egy év múlva az illetékes minisztérium el is készítette a Tiszaug–Kunszentmárton közti vasút terveit, de a közbejött háború megakadályozta a munkálatok elkezdését. 1947-ben még úgy tűnt, Szarvas és Tiszaug között építik ki a vonalat, így Öcsöd gondjai is megoldódtak volna.
De 1950-ben a vasútvonal leendő területén a bejárást csak Lakitelek, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény között tartották meg. Augusztusban már ki is tűzték a nyomvonalat, és mindenféle szankciókkal fenyegették meg a lakosságot, ha a facövekeket kiszántják. A sínek és berendezések építése viszonylag gyorsan haladt – annak ellenére, hogy emberi erővel végezték –, sőt, 1952 áprilisában már a felvételi épületek is elkészültek.
A megépített vasútvonalat a szocializmus nagy vívmányának állították be, hiszen az első ötéves terv eredménye volt. Azt azonban gondosan elhallgatták, hogy nemcsak a tiszazugi embereknek kedveztek, hanem az ország hadászati érdekeinek is. A „bölcs vezér” és holdudvara úgy gondolta: egy esetleges „imperialista támadás” esetén tehermentesíteni fogják a szolnoki vasúti Tisza-hidat, valamint a fővárosi hidakat, és Tiszaugon, Dunaföldváron keresztül továbbra is megmarad a vasúti kapcsolat a Tiszántúl és a Dunántúl között.
Szerencsére erre nem került sor, igaz még az 1980-as években is a térségben gyakorlatoztak katonák vasúti pontonhidakkal, a sínek pedig a mai napig láthatók.
Szikszai Mihály főlevéltáros