Habozás nélkül bevágtak a fogolytranszportokba utcai járókelőket, vonatra várókat

Erről a sok nyitott kérdést őrző témáról tartott előadást a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban Kis Krisztián Bálint történész-tanár.

 – Eddig mintegy száz Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből származó hadifogoly nevére találtam, akik közül nyolc volt szolnoki illetőségű – kezdte beszélgetésünket a történész.

– Ebben a munkában levéltári adatokra, illetve olyan, már megjelent forrásokra támaszkodom, mint Rózsás János Gulag lexikon című könyve, amely az ország területéről mintegy négyezer, szovjet fogságba került magyar nevét tartalmazza. De a magyar hadifoglyok becsült száma legalább kilencszázezerre tehető, ami a megyénkre vonatkozó adatokat is felülírja.

Hozzájuk számítanak azok a katonák és civilek, akiket Magyarországon tartottak fogva a szovjet szervek, de esetleg megszöktek, vagy betegség, kivégzés következtében elhaláloztak – mondta.

– Az oroszok habozás nélkül bevágtak a fogolytranszportokba utcai járókelőket, vonatra várókat, vagy a közeli házakból elhurcoltakat, ha szökés vagy kivégzés miatt hiányzott valaki a létszámból. Hadifogolynak tekintették a „málenkij robotra” elhurcolt polgári lakosokat, nőket is.

Ebből a „kicsi munkából” lett olykor öt, tíz vagy akár huszonöt éves rabság is. 1945-ben eközben nyugatról már szórványosan érkeztek haza magyar hadifoglyok, s 1946 folyamán mind hazajöttek. Akik szovjet hadifogságba kerültek, azok helyzete brutálisabb és kegyetlenebb volt. Nyugaton az élelmezés, az egész hozzáállás alapvetően más volt a Szovjetunióban tapasztalthoz képest – jegyezte meg.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] A foglyokat rabszolga-munkaerőnek tekintették Fotó: Gulág Emlékbizottság archivuma
[/caption]

– Azt gondolom, ebben szerepe volt az orosz lelki alkatnak is. Ennek a hatalmas országnak a történetében azok voltak a sikeres korszakok, amikor véres kezű diktátor vezette őket. Részletkérdés, hogy cárnak, Sztálinnak, esetleg az SzKP főtitkárának nevezzük. Egy olyan nép, amelyik szinte elvárja, hogy parancsoljanak neki és vezessék, másokkal is úgy bánik, mint a saját vérével, erőszakosan.

– A másik ok, hogy a hadifoglyokat korlátlanul felhasználható rabszolga-munkaerőnek tekintették a szovjet gazdaság építéséhez. Ebben is voltak hagyományaik. Már a cári időkben is léteztek munkatáboraik, amiket a bolsevik uralom alatt Gulag néven hatalmas méretűvé növeltek és tökélyre fejlesztettek.

– 1926-tól sorozatosan hoztak olyan törvényeket, melyekkel megtölthették ezeket a táborokat, mivel innentől kezdve állam elleni cselekményekért bárkit akár 12 éves korától el lehetett ítélni. Puszta feltételezés alapján, csupán a társadalmi háttere, tanultsága, életkörülményei miatt is öt, tíz vagy huszonöt évi kényszermunkát kaphatott bárki, s ebbe a rendszerbe kerültek bele az oroszok által elhurcolt hadifoglyok, magyar civilek is, akikkel a visszaemlékezések szerint hihetetlen kegyetlenséggel és barbársággal jártak el.

– Jellemző a korszakra Sztálin mondása: „Egy ember halála tragédia, millióké statisztika”.

– 1945-ben Rákosiéknak az volt az egyik választási jelszava, hogy „Apáinkat, fiainkat, testvéreinket elhurcolta: Horthy, Szálasi – hazahozza: Sztálin, Rákosi”. Ebből annyit tartottak meg, hogy 45-ben szórványosan néhány ezer, 46-ban feltételezhetően 200–250 ezer hadifogoly hazajött.

Utána nagy hallgatás következett, azt állították, hogy a magyar hadifogolykérdést lezárták, mindenki hazatért. A Központi Statisztikai Hivatal akkori adataiból ugyanakkor tudjuk, hogy összesen hatszázezer magyar volt odakint. 1945. október 31-én szovjet részről 541 ezer magyar hadifoglyot tartottak nyilván.

A kérdést Rákosi levette a politikai palettáról, de a legnagyobb titoktartás mellett jelentős számú fogoly érkezett haza 1948–49-ben, vagy 1953-ban, Sztálin halála után, illetve 55–56-ban is. A hazatérőktől teljes titoktartást követeltek, mindenkinek azt mondták, hogy ti vagytok az utolsók, s azzal fenyegették őket, hogy ugyanoda kerülnek vissza, ha bármiről, bárkinek beszélnek – tette hozzá.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] A hazatérőktől teljes titoktartást követeltek – mondja Kis Krisztián Bálint Fotó: Mészáros János
[/caption]

– Végül körülbelül 450 ezren tértek haza, akiket részben sikerült nyilvántartásba venni, illetve számszerűsíteni. De alapvető probléma, hogy a szovjetek nem készítettek részletes kimutatást, csak hozzávetőleges számszerű összesítést, úgy tervgazdálkodás módra.

– Teljes volt a káosz, amit az is bonyolított, hogy a szovjetek Magyarország területén is állítottak fel gyűjtőlágereket. A megyében több helyen is tudunk ilyen gyűjtőhelyről, így a szolnoki törvényszék vagy a mezőtúri városháza épülete, illetve két jászberényi laktanya szolgált erre a célra.

– A Kárpát-medence kétségkívül legnagyobb, embertelen körülményeket teremtő szovjet gyűjtőtábora azonban Cegléden működött. Ott néhány hét alatt az éhhalál küszöbére jutottak az emberek, vagy a tetvek, bolhák és poloskák elszaporodása miatt halálos betegségeket szedtek össze.

– Tudjuk, hogy Cegléd mellett is hadifogoly-tömegsírok vannak. Bármilyen abszurd, de az utolsó, vagy utolsókként ismert magyar hadifoglyok csak a háború után több mint fél évszázaddal, a szovjet belpolitikai viszonyok enyhülésével és az itthoni rendszerváltást követően térhettek vissza otthonaikba.

Neki szerencséje volt, végül épségben tért haza, de nem mindenkinek adatott meg ez a lehetőség. Szintén szolnoki volt az a sajnos már elhunyt hölgy, akit tizenhat évesen, sváb származása miatt hurcoltak el a Gulagra. Évek múlva a donbászi szénbányából jött haza negyven kilósan. Az ő története a tanúság arról, hogy az orosz fogsághoz nem kellett valakinek katonának, de még férfinak sem lennie.

Neki szerencséje volt, végül épségben tért haza, de nem mindenkinek adatott meg ez a lehetőség. Szintén szolnoki volt az a sajnos már elhunyt hölgy, akit tizenhat évesen, sváb származása miatt hurcoltak el a Gulagra. Évek múlva a donbászi szénbányából jött haza negyven kilósan. Az ő története a tanúság arról, hogy az orosz fogsághoz nem kellett valakinek katonának, de még férfinak sem lennie. A hazatérőktől teljes titoktartást követeltek – mondja Kis Krisztián Bálint Fotó: Mészáros János A foglyokat rabszolga-munkaerőnek tekintették Fotó: Gulág Emlékbizottság archivuma -->