Ország-világ

2020.08.04. 17:52

Támogatja a kormány a jazidi menekültek hazatérését

Magyarország a jazidi menekültek hazatérését támogatja a Hungary Helps Programon keresztül – tájékoztatott a Miniszterelnökség kedden.

A közleményben idézték Azbej Tristannak, a tárca az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárának szavait, aki az Iszlám Állam (IÁ) által a jazidiak ellen végrehajtott népirtás emléknapja alkalmából a Free Yezidi Foundation által szervezett online konferencián vett részt.

Az államtitkár kijelentette: a magyar kormány szolidaritása nem csak szavakban, hanem tettekben mutatkozik meg az iraki jazidi közösség irányába,

lehetővé téve a népirtást szenvedett közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását, vagy az oda való visszatérését.

Az államtitkár hangsúlyozta: a Hungary Helps Pogram részeként nyújtott magyar segítség az emberi élet védelme mellett a háború sújtotta helyi gazdaság újraindítására is kiterjed, így alapozva meg a közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását vagy hazatérését.

Azbej Tristan a kommüniké szerint beszámolt arról, hogy ugyancsak magyar támogatásból valósul meg egy, a dzsihadista fegyveresek által megerőszakolt és szexrabszolgának elhurcolt jazidi nők társadalmi reintegrációját elősegítő központ is.

A projektek a Hungary Helps Program alapelvével összhangban valósulnak meg. Valljuk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni

áll a közleményben.

A Miniszterelnökség közleményében kitért arra is, hogy a konferencián mások mellett Samuel Brownback, az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövete és Ján Figeµ, az Európai Unió korábbi vallásszabadságért felelős különleges megbízottja is részt vett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!