Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Gulyás: mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést. Eddig 18 800 szerződést kötöttek meg a bankok;

a szerződések 88 százaléka a legmagasabb összegre, 10 millió forintra köttetett, további 5 százalék 8 és 10 millió forint közötti összegre, 5 százalék 5 és 8 millió forint közötti támogatásra, míg az 5 millió alatti összegre kötött szerződések aránya 2 százalék volt

– ismertette a jelentés főbb adatait a babaváró támogatásról szólva.

Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés,

az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi.

A miniszter a nagycsaládos autótámogatásról szólva elmondta: eddig több mint 22 431 kérelmet nyújtottak be és 5238 határozat született.

Hozzátette: igyekeznek felgyorsítani a folyamatot.

Elmondta:

több mint negyven autótípus felel meg az feltételeknek, ezek közül a legnépszerűbb igényelt típusok a Dacia, az Opel, a Ford és Skoda.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a jelzáloghitel csökkentésre vonatkozóan 7712 kérelmet nyújtottak be és 3419 támogató határozat született. Jelezte: itt is igyekeznek gyorsítani a kérelmek feldolgozásán. A falusi csokról szólva közölte: július 31-ei adatok szerint 375 kérelem érkezett, a befogadott kérelmek összege 2,1 milliárd forint.

Kitért arra is, hogy

a Magyar falu programmal kapcsolatban még inkább elégedettek, hiszen az 5000 lakosúnál kisebb települések 96 százaléka regisztrált a programba és 92,5 százaléka pályázott is.

A miniszter ismertetése szerint az elbírált pályázatokra eddig 21 milliárd forintot fizettek ki: orvosi eszközökre és rendelőkre 6 milliárdot, egyházi és közösségi helyiségek létrehozására, felújítására 13 milliárd forintot, sportparkokra pedig 2 milliárdot.

A közösségi területek felújításán belül – folytatta – temetők fejlesztésére, a belterületi közterület-karbantartáshoz szükséges eszközfejlesztésre, falu és tanyagondnoki szolgálatra, óvodák udvarának felújítására, önkormányzati utak felújítására, valamint polgármesteri hivatalok és orvosi szolgálati lakások felújítására jutott forrás.

A miniszter úgy értékelt:

a Magyar falu programban gyors és jól működő a pályázati rendszer, gyors döntések születnek.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a kormány jelentést hallgatott meg a jászberényi Electrolux gyár csoportos létszámleépítésével kapcsolatban. Kijelentette:

a munkahelyteremtő gazdaságpolitika jegyében a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a csoportos létszámleépítésében érintett dolgozók egyetlen napot se legyenek munka nélkül.

Azt szeretnék, hogy

január 1-jére ne legyen olyan munkavállaló, aki ha akar, ne tudna dolgozni

– mondta.

Hozzátette: irodát nyitottak annak érdekében, hogy minden egyes munkavállaló elhelyezkedésével foglalkozni tudjanak.

Gulyás Gergely úgy vélte: azok a fejlesztések és beruházások, amelyek Jászberény környékén történtek az elmúlt időszakban, kellő kapacitást jelentenek arra, hogy senki ne maradjon munka nélkül.

Közölte: a kormány kérésére Varga Mihály, aki pénzügyminiszterként a foglalkoztatási ügyekért is felel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jászberénybe látogatott.

Hozzátette:

a 800 embert érintő leépítés jogszerűségét a kormányhivatal vizsgálja.

Arra a kérdésre, hogy valóban újra megnyitják-e Szíriában a magyar nagykövetséget, Gulyás Gergely közölte: az újjáépítést támogatják, de a nagykövetség megnyitásáról egyelőre nem született döntés.

Arról, hogy Dobrev Klára, DK-s EP-képviselő szerint el akarják érni az Európai Parlamentben, hogy az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak EU-s forrásokra, Gulyás Gergely azt mondta: nem fog megváltozni az eddigi gyakorlat, amely szerint tagállami keretek között érkeznek az uniós források, míg a közvetlenül elérhető támogatások aránya elhanyagolható, néhány százalék marad.

A minisztert arról is kérdezték, milyen üzenete van a felvidéki magyarok számára, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a héten a magyar-szlovák futballmeccsen együtt fotózkodott a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével, Andrej Dankóval. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a kérdés elhallgatja azt a tényt, hogy a szlovák parlament elnökéről van szó, aki a magyar Országgyűlés elnökével együtt nézte a mérkőzést, és aki az elmúlt években számtalan ügyben kifejezetten segített a magyar érdekek érvényre juttatásában.

Az, hogy a szlovák parlament elnöke a díszpáholyból néz meg egy ilyen meccset, egy ország minimális kulturáltsága esetén kérdésként sem merül fel – jegyezte meg.

Magyarország nagy jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban, ami elismerés mind az országnak, mind Trócsányi László biztosjelöltnek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen megválasztott elnök a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős posztra jelölte a magyar politikust.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: szükség van a Balkán integrációjára, a csatlakozási tárgyalásokat meg kell kezdeni vagy gyorsítani kell mindazon államokkal, amelyek megfelelnek a feltételeknek. Ez az unió erősödését szolgálja. Ugyanakkor perspektívát kell felmutatni a csatlakozásra váró országok számára is – tette hozzá.

Jelezte, az európai parlamenti meghallgatások során érhetik majd támadások a magyar jelöltet, hiszen a portfólió szorosan összefügg az Európát megosztó bevándorlás kérdésével. A balkáni útvonal állította meg a tömeges migrációt – emlékeztetett.

A várható támadásokat a bevándorláspolitikában elfoglalt magyar álláspont miatti bosszúként értékelte a miniszter, hozzátéve: Trócsányi Lászlót Magyarországon is a bevándorláspártiak támadják.

A portfolió Magyarországot illet – emlékeztetett -, mindenkinek meg kell fontolnia, meddig éri meg Trócsányi Lászlót támadni, akiről Gulyás Gergely azt mondta: egyike a legalkalmasabb jelölteknek.

A közjogi rendszer megerősítése miatti bírálatokkal kapcsolatban azt mondta: a változtatások nem Trócsányi László miniszterséges alatt zajlottak, így azokat „nehéz vele összefüggésbe hozni”.

A kormánynak továbbra sincs árfolyamcélja, és tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét – szögezte le a forint árfolyamát firtató kérdésre, hozzátéve: ma egy forintgyengülés sokkal kevésbé lényeges kérdés, miután a devizahitel-csapdából kisegítették az emberek jelentős részét.

A forint gyengülésének költségvetési hatásaira vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: a költségvetésben az árfolyamváltozás, adott esetben a gyengébb forint, annyi bevételt hoz, amennyi kiesést eredményez.

Kijelentette: nem látja annyira szélsőségesnek az árfolyamváltozást, hogy a magyar gazdaságpolitikának a szükségesnél mélyebben kelljen ezzel foglalkoznia.

A miniszterelnöknek a nyugdíjasok rezsiutalványához mellékelt levelének kézbesítése nem okoz pluszköltséget – válaszolta a miniszter egy kérdésre.

A Pikó András a budapesti Józsefváros ellenzéki polgármesterjelölt kampányközpontjában tartott házkutatásról kijelentette: a feljelentést a helyi választási bizottság tette, mert egy fénykép alapján úgy ítélte meg, hogy fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Szerinte a képet látva nehéz másképpen értékelni az esetet, mint hogy megvalósult a cselekmény, ennek kiderítése azonban a bűnügyi szervek feladata.

Az ügyben normális menetben, szakszerű eljárás zajlik, a nyomozó hatóság pedig akkor járt volna el helytelenül, ha a a választási bizottság feljelentése ellenére nem jár el – hangsúlyozta.

„Azt látom, az ellenzék semmilyen eszköztől nem riad vissza a választási kampányban” – fogalmazott.

Elmondta: egyetért Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével abban, hogy egy ilyen botránynak személyi következménye kell, hogy legyen, és bízik abban, hogy a választópolgárok levonják majd a helyes következtetést.

Egy további kérdés azt érintette, hogy az előző parlamenti ciklus három fideszes képvielője, Mengyi Roland, Simonka György és Varga Gábor összejátszhattak közbeszerzési ügyekben. A miniszter elmondta: korábban az adóhatóság leállította a nyomozást, most azonban az ügyészség vizsgálja az esetet. Az érintetteknek kötelességes segíteni a nyomozást – jelentette ki.

Gulyás Gergely egy kérdésre megerősítette: a Fidesz tisztújítása után is miniszter marad, nem lesz a Fidesz alelnöke.

Nincs napirenden az alaptörvény módosítása – válaszolta egy kérdésre, hangsúlyozva: nem kívánnak változtatni azon, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, és biológiai okok folytán nekik lehet gyermekük.

Arról a sajtóhírről, hogy a Magyar Fejlesztési Központot hackertámadás érte, azt mondta: nincs információja arról, hogy hackertámadás lett volna, arról végképp nincs, hogy ez adatvesztéssel járt volna.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. szeptember 12-én

Hozzászólások

színdarab
Megakadályozhatta volna Mátyás király Mohácsot? (videó)
Galériával / 1 órája
Hazánk legkorszerűbb kukoricamalmát adták át Karcagon
Várostörténeti pillanat volt a napokban Karcagon, átadták hazánk és Közép-Európa legmodernebb kukoricamalmát.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. HORVÁTH ATTILA népművelő, főiskolai tanár 2019. augusztus 1-én örökre eltávozott. Nyilvános búcsúztatását 2019. szeptember 28-án 15.00 órakor Szolnokon, az Aba-Novák Agóra kulturális központban tartjuk. Felesége, lánya, fia, menye, veje, unokái
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk DR. CSIFFÓ GYÖRGY (agrármérnök, tanár) 1932-1999 halálának 20. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLÁH JÁNOS 2019. szeptember 14-én, 69 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottnktól 2019. szeptember 26-án 11.30 órakor veszünk búcsút Szolnokon, a Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében (Kőrösi út 1-3.) Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emléke szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉPLAKI FERENCNÉ (született: Guba Julianna) az IBUSZ Utazási Iroda nyugdíjasa, 80. életévében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SOMOGYI ANTALNÉ (született: Szabó Rozália) születésének 100., halálának 15. évfordulójára. Lányai, veje, fia, unokái, négy dédunokája
,,Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZATHMÁRY ISTVÁN (nyugdíjas pedagógus) életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 25-én 09.30 órakor lesz a nagykörűi temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk BENE FERENCNÉ (született: Molnár Mária) halálának 2. évfordulója alkalmából. ,,Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyből vigyázol majd Ránk. Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!” Szerető férje, gyermekei, unokái Elízuim Kft.
Emlékezés POLÓNYI LÁSZLÓ halálának 1 évfordulóján. ,,Ha már nem vagyok nyisd ki majd az ablakot. Kutasd az ég mélyét, a csillagok fényét. Megszólal egy húr, a lelked húrja szól, eljátszik egy dallamot, az a dallam én vagyok. De akkor már nem vagyok." Lánya és felesége
,,Küzdöttél de már nem lehetett, Most átölel a csend és a szeretet." Mály fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS 2019. augusztus 18-án, 75 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. szeptember 27-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család, Szandaszőlős
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Anyósom, Nagymamánk, Dédnagymamánk POZSIK SÁNDORNÉ (született: Vidra Erzsébet) életének 84. évében, 2019. szeptember 13-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család PRG Temetkezés
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesapánk PAP GÉZA 2019. szeptember 9-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. szeptember 26-án 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kősöri úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) temetésén részt vettek sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA. Ma 20 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JENŐNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DÉNES életének 72. évében, 2019. augusztus 31-én elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család. PRG TEMETKEZÉS
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKATOS ANTALNÉ (Született: Szabó Zsuzsanna) életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, Nagyapánk TOLNAI MIKLÓS 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14.30 órakor lesz Szolnokon, a római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk PUKÁNSZKY FERENCNÉ (született: Deme Veronika Mária) életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) halálának 28. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rád! Szerető: férjed, lányaid, vejed, unokáid, unokai megyeid és dédunokáid.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
nevet kapott / 2 órája
Zsákos Frodóról neveztek el egy apró levélbolhát Új-Zélandon
relikviák / 2 órája
Mennyit adna Jack Nicholson hírhedt fejszéjéért?
kukucs / 2 órája
Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat
Váratlan felfedezés / 3 órája
Így hűtené le a Föld klímáját egy kutatócsoport
autómentes nap / 3 órája
Beneda Attila indította el a legszelídebb motorosok felvonulását
elnökválasztás / 4 órája
Kelemen Hunor benyújtotta az államfőjelölti iratait