Fotó: Simone Arveda / MTI/EPA/ANSA

Misével emlékeztek a katasztrófára első évfordulóján

Misével emlékezett meg Olaszország szerdán a 2018. augusztus 14-i genovai hídomlás első évfordulójára, a megemlékezés a kormánykoalíció felbomlása miatt váratlan politikai felhangot kapott.

A tragédia helyszínén lévő egyik nagy raktárban felolvasták a 43 áldozat nevét, majd misét mutattak be, amelyen nemcsak a hozzátartozók százai, de a nyár közepén kitört példátlan politikai válság főszereplői is jelen voltak.

Sergio Mattarella elnök, akinek egyedül áll a hatáskörében az új választások kiírása, a jobboldali Liga színeiben politizáló és a múlt hét óta új választások kiírását követelő Matteo Salvini, egykori szövetségese, Luigi di Maio, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, valamint Giuseppe Conte miniszterelnök és több miniszter is megjelent a megemlékezésen.

A szertartás végén az áldozatok hozzátartozóinak egyik képviselője ígéretet tett, hogy folytatják az igazság és az igazságszolgáltatás keresését, „mert annak, ami történt, nem szabad megismétlődnie”, Marco Bucci genovai polgármester és Giuseppe Conte pedig biztosítottak arról, hogy a vezetők az ő pártjukon állnak.

Tizenegy óra 36 perckor a résztvevők és a híd közelében a tűző napon összegyűlt tömeg egy perc némasággal emlékezett a katasztrófára, a templomokban megszólaltak a harangok, a kikötőben pedig a szirénák.

Pontosan egy éve a szakadó esőben a Franciaország és fontos helyi célállomások felé vezető autópályának az 1960-as években épített, a tervezője nevét viselő Morandi hídja leomlott, több tucatnyi járművet a mélybe rántva. A 43 áldozat között négy gyermek volt.

A tragédia helyszínén, amelyet még mindig törmelékek borítanak, a megemlékezést az építendő új híd első pillérétől mintegy húsz méternyire tartották.

Az új hidat több olasz cég építi Renzo Piano híres genovai építész terve alapján, aki a párizsi Pompidou Központot és az új igazságügyi palotát is tervezte.

A több mint 580 ezres nagyváros gyors átkeléséhez szükséges új híd megépülésére várva tovább is folyik a leomlott híd körüli jogi vita. Az egyik oldalon az olaszországi autópályákat kezelő, a Benetton tulajdonában lévú ASPI cég, az ügy fő vádlottja, illetve a másikon az áldozatok hozzátartozói és számos politikai vezető, főként az M5S részéről állnak szemben egymással. Ez utóbbiak a híd leomlását a rossz karbantartásnak tulajdonítják, és kötelességszegéssel vádolják az ASPI-t.

A per gigászi vállalkozásnak ígérkezik: 71 ember – közöttük a Benetton konszern cégeinek a vezetői és különböző hivatalok felelősei – ellen indult nyomozás, az ügyben több mint 100 ügyvéd, 120 törvényszéki szakértő, 75 tanú, valamint több tonnányi irat és bizonyíték szerepel.

Borítókép: A sajtó munkatársai a leomlott Morandi híd előterében, mielőtt szakemberek felrobbantják a híd két megmaradt pillérét az északnyugat-olaszországi Genovában 2019. június 28-án

Hozzászólások

ne törjön meg a fejlődés
Varga Judit: felívelő korszak elején az ország
Férfi vízilabda BL / 1 órája
Nagy fölénnyel nyert az OSC a selejtezőben
11-3-ra legyőzte a görög Vuliagmeni csapatát.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. HORVÁTH ATTILA népművelő, főiskolai tanár 2019. augusztus 1-én örökre eltávozott. Nyilvános búcsúztatását 2019. szeptember 28-án 15.00 órakor Szolnokon, az Aba-Novák Agóra kulturális központban tartjuk. Felesége, lánya, fia, menye, veje, unokái
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk DR. CSIFFÓ GYÖRGY (agrármérnök, tanár) 1932-1999 halálának 20. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLÁH JÁNOS 2019. szeptember 14-én, 69 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottnktól 2019. szeptember 26-án 11.30 órakor veszünk búcsút Szolnokon, a Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében (Kőrösi út 1-3.) Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emléke szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉPLAKI FERENCNÉ (született: Guba Julianna) az IBUSZ Utazási Iroda nyugdíjasa, 80. életévében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SOMOGYI ANTALNÉ (született: Szabó Rozália) születésének 100., halálának 15. évfordulójára. Lányai, veje, fia, unokái, négy dédunokája
,,Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZATHMÁRY ISTVÁN (nyugdíjas pedagógus) életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 25-én 09.30 órakor lesz a nagykörűi temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk BENE FERENCNÉ (született: Molnár Mária) halálának 2. évfordulója alkalmából. ,,Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyből vigyázol majd Ránk. Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!” Szerető férje, gyermekei, unokái Elízuim Kft.
Emlékezés POLÓNYI LÁSZLÓ halálának 1 évfordulóján. ,,Ha már nem vagyok nyisd ki majd az ablakot. Kutasd az ég mélyét, a csillagok fényét. Megszólal egy húr, a lelked húrja szól, eljátszik egy dallamot, az a dallam én vagyok. De akkor már nem vagyok." Lánya és felesége
,,Küzdöttél de már nem lehetett, Most átölel a csend és a szeretet." Mály fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS 2019. augusztus 18-án, 75 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. szeptember 27-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család, Szandaszőlős
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Anyósom, Nagymamánk, Dédnagymamánk POZSIK SÁNDORNÉ (született: Vidra Erzsébet) életének 84. évében, 2019. szeptember 13-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család PRG Temetkezés
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesapánk PAP GÉZA 2019. szeptember 9-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. szeptember 26-án 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kősöri úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) temetésén részt vettek sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA. Ma 20 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JENŐNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DÉNES életének 72. évében, 2019. augusztus 31-én elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család. PRG TEMETKEZÉS
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKATOS ANTALNÉ (Született: Szabó Zsuzsanna) életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, Nagyapánk TOLNAI MIKLÓS 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14.30 órakor lesz Szolnokon, a római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk PUKÁNSZKY FERENCNÉ (született: Deme Veronika Mária) életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) halálának 28. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rád! Szerető: férjed, lányaid, vejed, unokáid, unokai megyeid és dédunokáid.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Férfi kézilabda BL / 2 órája
Meglepően sima vereséget szenvedett a Veszprém
Nincsenek szavak / 2 órája
Jennifer Lopez mindent megmutatott a kifutón
Bűnözők internete / 2 órája
Népszerű a web sötét bugyrainak kínálata
150 éves kapcsolat / 3 órája
Bábolnára látogatott Kako japán hercegnő
Megfejtették az ősi DNS-t / 3 órája
Így nézett ki az egyik legrejtélyesebb emberféle (videó)
Vau! / 3 órája
Itt az újabb bizonyíték, hogy olyan a kutya, amilyen a gazdája