Évszázadok alatt írták a történetét

A bogrács használata a nomád lovas kultúrákhoz vezethető vissza. A kora középkori Eurázsiát két különböző gasztronómiai részre lehet osztani. Amíg Távol-Kelettől a Fekete tengerig a főzési-, úgy Fekete tengertől nyugatra a sütési eljárások váltak uralkodóvá. Eme két kultúra ma is befolyásolja a nemzetek konyháit. Jellemzően keleten uralkodnak a különböző főzési, párolási és pörkölési eljárások.

PR cikk

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A szabadban való főzéshez pedig a legegyértelműbb eszköz a tűz fölé függeszthető üst. A mai bogrács őse a cserépüst a honfoglaló magyarokkal került a Kárpát-medencébe, mely a X.–XIII. századi magyar fazekasság legjellemzőbb edénye. A készítés hagyományai a kazár kaganátushoz tartozó don vidéki szaltovo- majaki műveltség területéről származtathatóak. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a magyarság egy tartós letelepedés irányába fejlődött a Don – vidékén. Ezt támasztják alá bolgár-török jövevényszavaink is. Ugyanígy a bogrács szavunk is oszmán-török eredetű (bakrac-rézüst), igaz ez az elnevezés csak az 1700-as években fordul elő.

A fémbogrács is a késő középkorban jelenik meg, amikor a gazdaság, társadalom- és település-szerkezet is az európai feudalizmus normái szerint alakulnak át. 1420-ból vannak írásos adatok, hogy a vasüst a jobbágyház tartozéka. Az öntöttvas bográcsok a 18. század közepétől terjedtek el kiszorítva az addig használt rézüstöket.