Elkerülő

Király Ernő

Kátyú van, volt, lesz. Főleg télen, esős időben. Az esztétikai kérdéseket most felejtsük is el, koncentráljunk inkább az élet védelmére. Mert ugyebár a kátyúkkal alapvetően nem az a baj, hogy csúnyák, hanem hogy vannak közlekedési szituációk, amikor kikerülhetetlenek és akár végzetes kimenetelű balesetek előidézői is lehetnek.

Szolnok belterületi útjai sem jobbak, mint más településeké. Sok helyen érdemes lassítani, ha el akarjuk kerülni a komolyabb szervízszámlákat, vagy a balesetet. Hiába azonban a kátyúzás, a javítgatás, ha egy negyven tonnás kamion, vagy egy nehezebb munkagép percek alatt képes visszaállítani az eredeti, mélygödrös állapotot. A város útjain a tiltó táblák ellenére egyre több nehézgépjármű halad át. Naponta több mint száz, sőt volt olyan nap, amikor a hatszázat is meghaladta ez a szám. Ezek a monstrumok elkerülik az elkerülőt és nyomukban a rombolás nyomai maradnak.

Néhány napja Debrecenben szakadt be az úttest egy személyautó alatt széltében-hosszában.  Hogy ne történjen hasonló Szolnokon, az önkormányzat kérésére a hatóság bekeményít. Éppen itt az ideje! Mert az élet védelme mellett az a néhány milliárd forint útjavításra költött adóforint sem elhanyagolandó, amit a szabálytalankodók kihúztak a zsebünkből az elmúlt években. Bárhol jobb helye lenne, mint a kátyúgödrök alján.