Történeti emlékezetünk

Érdekes dolog a történeti emlékezet. Az még hagyján, hogy a közelmúlt eseményeiről sokszor a legvadabb, egymásnak teljesen ellentmondó vélemények keringenek a köztudatban. Főleg, ha még él olyan nemzedék, amely átélte a vitatott időszakot. 

A személyes élmények érthető módon nemegyszer átírják a történettudomány sajátos módszerei szerint felvázolt képet egy kor arculatáról. De amikor több évszázaddal ezelőtti históriákról él olyan nézet az utókorban, ami végül nem állja ki az alaposabb vizsgálódást, akkor van min elgondolkoznunk. Jellemző példa erre a szolnoki vár balsorsú kapitányának, Nyári Lőrincnek a története. 

Az ő nevét évszázadokig beárnyékolta egy bevehetetlen várnak tekintett erősség oktalan feladásának vádja, míg napjainkra eljutottunk odáig, hogy utolsó, kétségbeesett helytállásának színhelye, a városból a várba vezető híd az ő nevét őrizze az utókor számára. Amint egy most megjelent alapos történeti munka, Bagi Gábor könyve is a nyilvánosság elé tárja, néhány, talán személyes indulatból is fakadó korabeli rágalom vezetett egy tisztességes, reménytelen helyzetben is kötelességét teljesítő katona emlékének befeketítéséhez, ami még a korabeli felmentő ítélet dacára is képes volt túlélni az évszázadokat. 

Nyári Lőrinc története biztatás lehet arra, hogy nincsenek reménytelen dolgok, ha lassan, de előbb-utóbb sok minden a helyére kerül, s évszázados ügyekben is születhet kései, de igazságos ítélet.