A nagybetűs élet

Néhány hónapja még az érettségik idején szorítottunk a végzősöknek. Az írásbelik után a szóbeliken kellett elég jól teljesíteni ahhoz, hogy a vágyott egyetemre vagy főiskolára bekerülhessenek. És a ponthatár húzásnak is eljött a napja, melyet a diákok többsége izgatottan várt. Heteken át ment a számolgatás és találgatás, hogy vajon elegendő lesz-e a megszerzett pont.

Egyesekhez rossz, míg másokhoz jó hírek érkeztek. Természetesen bőven akadtak kétkedők is, akiknek nem sikerült az első helyen megjelölt intézménybe bejutni, nekik jöhet az újratervezés, a gondolataik újrahangolása, hogy megtalálhassák a helyüket, számításukat. Nem dőlhetnek hátra azok sem, akiket a sikeres felvételiről tájékoztattak. Jöhet az albérlet keresés, vagy a kollégiumi jelentkezési lapok kitöltése, a nyár végégig még a gólyatáborra is érdemes időt szakítani. Aztán augusztus második felében már a pakolásé, költözésé a főszerep, amikor a szülők büszkén, ám némi szomorúsággal a szívükben figyelik csemetéjük életének következő nagy lépését.

Bátyámmal az egymás utáni évben repültünk ki a családi fészekből, ahol mindig támogatták vágyainkat. A költözés utáni szegedi elköszönés pillanata a mai napig elevenen él a gondolataimban. Mint a családi beszélgetésekből később kiderült, nem csak az enyémben. A szüleinket a benzinkúton hazafelé vásárolt szomorú szemű plüsskutyus emlékezteti az életük azon szakaszára. És bár a hétvégék többségét otthon töltöttük, mégis minden más volt. Azóta újabb nagy lépéseket tettünk meg például a családalapítással és most már valóban csak látogatóba térünk haza, a szüleink támogatása viszont azóta is töretlen.