Hinta, palinta

Hosszú perceket, sőt órákat töltöttünk hintázással Szolnok egyik játszóterén, amikor a nagylányom megtanult ülni. Végigmondókáztuk az odautat, meg még azt is miközben löktem és csak löktem. Annyira kedvelte, hogy megálljt csak az ebéd vagy a vacsora parancsolt. Minden napot, amikor csak tehettük, a friss levegőn töltöttünk. Ahogy viszont testvérek születtek és már mindenki elkezdte az iskolát kevesebb idő jutott az ilyen elfoglaltságokra. Bevallom őszintén, már nekem sem volt annyi türelmem a Mókuska, mókuska kezdetű dalocskára, mint egy évtizeddel ezelőtt. De még ezzel együtt is szívesen látogatunk Szolnok játszótereire, főleg hétvégente. 

A friss levegőre és a szabad játékra úgy vélem, nagy szükség van. Alkalomadtán viszont belebotlunk szétszórt üdítős vagy energiaitalos dobozba is, ha éppen nem egy forgalmas helyszínt választunk. Ezen szülőként igencsak bosszankodom, ezért örültem, amikor hallottam a Fogadj örökbe egy játszóteret! kezdeményezésről. Az akciót már második alkalommal hívták életre.

Ahogy cikkünkben is olvasható a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai idén a tiszaligeti játszóteret szépítik. A programhoz csatlakozók kortársaik előtt is jó példával járnak, amikor lehajolnak a játszótéren eldobott szemétért, vagy összegyűjtik a lehullott faleveleket. Bízom benne, hogy ez a jó példa ragadós és egyre kevesebb üres dobozt vagy összetaposott cigarettacsikket kell majd kerülgetni.