Történetszál

Keményfedelű lapozók, egyszerű történeteket felvonultató mesekönyvek, vagy éppen az örök klasszikusok az elsők, melyeket gyermekkorunkban forgatunk. Visszatekintve saját fiatalságomra, valahol ezután érkezett meg otthonunkba az első képregény. Akkor még nem voltam sem Marvel, sem Dc fan, leginkább Garfield történetei kerültek hozzánk, zsebkönyv és magazin formájában is. Majd jöttek a kötelező olvasmányok és a sci-fi, meg persze a romantikus irodalom, így a képregényeknek mindössze rövid fejezet jutott az életemben. Nem mindenki járt ezzel így, a szolnoki képregénybörze szervezője 1989, a Pókember első magyarországi megjelenése óta rajongó és gyűjtő.

Ahogy hírportálunkon megírtuk, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban cserélhettek gazdát a népszerű magyar és idegennyelvű képregények. Egy-egy különleges kiadás birtokosa boldogan sétált haza, a lapozgatással még azt sem várta meg, hogy kilépjen az ajtón. Mert ilyen a képregények világa, magával ragadó, egy másik univerzumba repítő. Arra viszont a gyermekeim születése után kellett rájönnöm, hogy ezek a magazinok nem valók felolvasásra. Egyszer-egyszer megpróbáltam, hogy az esti meseként választott képregényt végigolvassam, de káoszba torkollott az egész, szinte már én is elvesztettem a fonalat, hogy mi, mi után következik. Úgyhogy a polcon porosodó Pókember és a Geronimo Stilton megvárja, míg a legkisebb gyermekem is megtanul olvasni, hogy egyedül élvezhesse azt a bizonyos másik univerzumot.