Meggyőzés

Apám a hetvenes években oly sokszor mesélt nekem Puskás „Öcsiről”, a Szolnoki MÁV Véső úti pályáján NB I-es bajnoki meccseket játszó Kispestről, no meg az Aranycsapatról és annak Real Madridba „száműzött” csapatkapitányáról, hogy én Puskás Ferenc miatt nem a „nemzeti” Fradinak, hanem a Bp. Honvédnak szurkoltam. A hetvenes években sem volt rossz az akkortájt piros-fehérben pompázó futballcsapat, de kétségtelen, hogy az ötvenes és a nyolcvanas esztendők sikerkorszakai közötti hullámvölgyben focizott.

Még egy búcsúban lőtt egypálcikás alumínium gyűrűm is volt, melynek fején a kispesti klub címere díszelgett, illetve vetettem magamnak egy Rabcsákot, Kocsist, Szűcsöt, Pintért, Lukácsot, Weimpert, Kozmát és a hajdani szolnoki Pál Jóskát felvonultató műanyag gombfocicsapatot is. Amely, ha egyedül játszottam le a meccseket, megverte a Krolt, Neeskenst, Johnny Repet, Cruijffot, a Kerkhof fivéreket, Rensenbrinket és Jongbloedot soraiban tudó legendás holland válogatottat is.

Az idők során nem a nemzetközi klubhűség díszpéldánya voltam. Nekem az adott idényben az a csapat volt a kedvencem, amely technikás, parádésan és eredményesen támadó focit játszotta. Így lelkesen szurkoltam olykor a Juventusnak, a Milánnak, a Manchester Unitednek, a Liverpoolnak és az Arsenalnak, vagy a Barcelonának. A Bp. Honvéd és a Real Madrid viszont, bármilyen csapnivalóan is szerepeltek olykor-olykor, továbbra is a szívem csücskei maradtak.

Napjainkban egyesek azt állítják, hogy Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása presztízs tekintetében felér „Öcsi” bácsi hajdani Madridba szerződésével. Lehet. Engem Puskás Ferenc, apám révén, meggyőzött idehaza az olimpiai arany- és a világbajnoki ezüstérmével, spanyolhonban pedig a háromszoros BEK-győzelmével.

Szobinak szívből szorítok, és nagyon várom, hogy meggyőzzön...