Nyárral bélelt lélek

Augusztus van, és nekem szorul a szívem. Szeretem a nyarat. Sőt. A nyarat szeretem. És az utolsó hónapja már kifelé vezet belőle, az első költöző madarak lassan útra kelnek és viszik magukkal az idei nyár egy-egy porcikáját, míg egy morzsányi sem marad. És úgy, de úgy fogy az idő. Ötven nyarat éltem eddig, és minden elmúló nyárral kevesebb lesz hátra a kiszámíthatatlanul rövid életből. 

Na jó, ne merüljek bele túl mélyen, mert nekem, mint szentimentális, romantikus alkatnak, a könnyem is kicsordul, azt meg mégse’ kéne tán, hiszen nyár van. Nyár van még és ugye, ahogy a reklám mondja, annyi az élet, amennyit beletöltesz… És így igaz. 

Használjuk ki a nyarat, mintha nem lenne holnap! Kereken négy hét, négy hétvége van hátra. Töltsük tele! Menjünk, utazzunk, ha nem tehetjük meg, hogy pénzt költsünk az örömre, akkor vannak szabadstrandok, erdők, rétek, pattanjunk bringára és szívjuk magunkba a nyári levegő minden atomját! 

Mert a nyár a lélek vitaminja, a napsütés, a zöldellő levelek, a balzsamos éjszakák, a kora hajnali fények kitöltenek, meggyógyítanak. Feltöltenek, és ez ad majd energiát télre. A most megszerzett emlékek a nyálkás novemberben, a vacogó decemberben, a didergős januárban is mosolyt csalnak majd az arcunkra, továbbgördítik majd a lelassult szekeret. 
Kalandra fel hát! Négy hét múlva szeptember. De tudják, addig mi van? Nyár. Minden nap. 

És élni jó.