Sárgulok

Emelje fel a kezét, aki gyerekkorában szerette a tökfőzeléket. S jelentkezzen, aki fenntartások nélkül kedvelte a sült tököt. Az nem írom, hogy a kutatások, de a tapasztalatok biztosan azt mutatják, hogy ezekre a kérdésekre legtöbben hasonlóan felelnénk. Ugyan, kinek lehettek kedvencei ezek az ételek? Nem sokunknak, ugye? Aztán egyre többen lettünk, akiknek benőtt a tökfejünk teteje és rájöttünk, nemcsak egészségesek, de finomak is ezek a harapnivalók.

Ősz van, a nyári, zsenge fehéres színű növények egyre inkább narancssárga ruhába bújnak. A piacokon, ahogy (tök)fejem melletti cikkünkből is kiderül, a sonkatökök sorakoznak a standokon. Viszik is már a vevők, ízletes csemege készül azokból. Hm, szinte máris az orromban érzem az illatát. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a piac felé kanyarodjak, és beszerezzem a szerzon első sütnivalóját. Kissé elszomorít azonban, hogy a családunkban szinte én vagyok az egyedüli tökrajongó.

No, persze, a gyerekeim is szívesen tökölnek. Ők azonban egyelőre a faragni való halloween-i sárga óriások között szeretnek válogatni. Aztán alaposan megtervezik a tökfej kinézetét, amit aztán szigorú szülői felügyelettel faragnak ki. Amikor a lelkesedés alább hagy, akkor általában én küzdök a fogak rendezgetésével és a kacsintó szemekkel. Aztán csodálom a gyerekeim, világító tökdísz láttán felcsillanó szemeit. Az én szemem is felcsillant: megsült a sonkatök.

Nem is tökölök tovább, bevallom: kedvelem az őszi, sárguló, tökölős időszakot.