Sötét alagút

Molnár-Révész Erika

Utcán fetrengő, kábultan ténfergő, derékban meghajlott, agonizáló emberek tömkelege utcahosszan – ilyen borzalmas képek érkeznek mostanában az Egyesült Államokból, és Kanadából is.

Mélyen megbotránkoztat és elszomorít ennek a szörnyű jelenségnek az előtörténete, merthogy van. Mi tette a lakosság óriási százalékát drogfüggővé? A kapzsiság. Az egyik nagy gyógyszergyár ugyanis a 90-es években „utcára dobott” sőt, csodaszerként tukmált – a sokszor megvesztegetett– orvosokra egy bitangerős, morfin alapú fájdalomcsillapítót. Milliók szoktak rá, ugyanis szinte azonnal megváltoztatta az agy kémiáját. Amikor kidurrant a lufi, a gyógyszergyár ugyan bezárt, de a sokmillió függő maradt. Eleinte a heroinhoz fordultak, amit egy idő után az olcsóbb, fentatil alapú drogok váltottak fel kétes eredettel, összetevőkkel. Kínában gyártják, könnyű rendelni, olcsó, de gyakorlatilag orosz rulett.

Nem akarok álszent lenni, a probléma itt, nálunk is jelen van csak kicsit izoláltabb, rejtettebb formában. Ott van az olcsó drog Budapest utcáin, a szegény falvakban, és sajnos igen, lehet, hogy két sarokkal arrébb árulják éppen a saját környezetünkben.

A drogok, ahogy az alkohol, vagy a cigaretta, szorongásgátló szerek, mindig valamilyen lélekben keletkezett űrt tölt ki vele a használója. És ahol kevesebb az inger, például kultúra, oktatás vagy a szeretet terén, ahol sok a probléma, ott még nagyobb ez az űr. Mindenhol, de ezek a gyerekek, fiatalok még inkább veszélyben vannak.

Ilyen a hátrányos helyzetű Tiszabő is, ahol bár sok minden változott a Magyar Máltai Szeretetszolgát munkájának köszönhetően, egyik napról a másikra nem lehet csodát tenni.

De segíteni lehet. Ezt teszik, kapaszkodót nyújtanak azoknak, akik eltévedtek a drog sötét alagútjában.