Az ezerarcú folyó

Van, hogy szelíd, ilyenkor lomhán, csendesen csordogál medrében. Van, hogy csillogó, a nyári nap sugarai játszanak a tetején, miközben vidám gyermekkacaj visszhangzik a partján. És olyan is, amikor komor vagy hatalmasra duzzad, és haragjának semmi sem szab határt. A Tisza maga a szeszélyes, ezerarcú szőkeség. 

Számomra több, mint pusztán egy folyó. Partja otthont adott számomra egykor, és ad most is. A részemmé vált, ahogy az országnak is fontos ütőere, falvakat, városokat, vármegyéket, országrészeket köt össze. 

A Tisza most árad. Szolnoknál a napokban tetőzik, fenyegetve a „mentetlent”. Máskor cingár kistestvérét, a Zagyvát is meghizlalta, árterében csak félig látszanak ki a víz alá került focikapuk. 

Lassan 24 éve lesz annak, hogy az addig nyugodt szőke tavasszal szinte megállíthatatlanná vált. 2000. április 14-én, 1041 centiméteren tetőzött Szolnoknál. Csak az akkor tapasztalható példátlan összefogásnak köszönhető, hogy nem lett még nagyobb tragédia, de a folyóparti településeken így is több száz embernek kellett elhagynia az otthonát. És így volt ez 2006-ban is. 

Hiába. Tehetünk mi, emberek bármit, a természet mindig megmutatja ki az úr. Ahogy a Tisza is, egyik legnagyobb költőnk, Petőfi múzsája.

A költemény elején szelíden ballagó folyó versének végére láncát letépő őrültté vált. Hát igen, ez a Tisza. A szabályozása után is még sokszor rakoncátlanul gyönyörű, néha nyugodt és teremtő, néha pusztító ezerarcú folyó.