2017.09.07. 14:43
A túrkeveiek többsége ragaszkodik szülővárosához
Annak idején pontosan kilencven éven át állt a város lakóinak szolgálatában a vasút.
Aki vele utazott, biztos lehetett benne, hogy eléri a mezőtúri vasútállomásról Budapest fele induló vonatot, s a hazafelé tartó úton sem kell stoppolni.
A „Kevi Julis” hűséges csatlakozásként mindig megvárta még a késő vonatokat is, s a kevieknek volt mivel hazatérni, „hazadöcögni”.
„1975-ben azonban megszüntették Túrkevén a vasúti közlekedést, s az idők azóta bizony sokat változtak”
Aki manapság tömegközlekedésre adja a fejét arrafelé, bizony aggódva nézi a rohanó óramutatókat, vajon időben ér-e az állomásra, vagy órákon keresztül kell ücsörögnie a csatlakozásra várva.
Az egyre nehézkesebbé váló közlekedés miatt pedig az egész város élete nehezebbé vált az elmúlt évtizedek során.
Talán ennek köszönhető, hogy a keviek próbálnak mindent önállóan megoldani. Sok település néptelenedik el hasonló okok miatt, a fiatalok, munkát keresők inkább elmenekülnek a világ szerencsésebb szegleteibe, ahol nem nehezítik az életet még mostoha közlekedési viszonyok is.
„Ők azonban nem futottak el, az itt élők többsége ragaszkodik szülővárosához, büszke keviségére.”
Siránkozás, kesergés helyett pedig inkább megteremtenek maguknak helyben mindent, amit csak lehet.
Mégis vannak olyan esetek, amikor rákényszerülnek, hogy buszra, majd vonatra üljenek. Olyankor meg legfeljebb bosszankodnak egy sort várakozás közben.
Szilvási Zsuzsa
