Azért vannak a jóbarátok… Máté Péter dalai a zenésztársak előadásában
Mik ezek?
XMost, a művész halálának 25. évfordulója alkalmából, Máté Péter zsenialitása előtt tisztelegve, a Hungaroton megjelentetett egy olyan albumot, amelyen a zenésztársak éneklik el Máté Péter dalait. Vagy olyan felvételeket hallhatunk, amelyek Máté Péter-énekelte daloknak a feldolgozása, vagy pedig olyanokat, amelyeket már eleve az adott énekes számára írt Máté Péter. Az előadói névsor így igen változatos és hosszú, de köztük van például Szécsi Pál, Korda György, Zalatnay Sarolta, Koós János, Malek Andrea, Kern András, Psota Irén vagy Aradszky László. A felvételek többsége a hetvenes-nyolcvanas évekből származik, hiszen ekkor alkotott Máté Péter, a legkorábbi szám 1967-es, a legkésőbbi pedig 1992-es.
Természetesen Máté Pétert is hallhatjuk énekelni, méghozzá duettekben. Ezek közül külön is kiemelendő a Cserháti Zsuzsával közös dala – sajnos egyik művész sem él már, illetve a lemezt záró, az Z’zi Laborral 1989-ben készült felvétel, az Egyszer véget ér, mivel Máté Péter hangját a technika segítségével keverték ide egy 1982-es felvételről. Érdekesség persze még bőven akad, hiszen például a Zalatnay Sarolta énekelte három dal 1979-ből való, és nem más, mint az akkor alakult Karthago együttes kísérte Cinit, illetve kiemelhetjük a Psota Irén-féle, valóban egy színészhez méltóan előadott Elmegyek című dalt is, mint ritkaságot.
A lemez tehát Máté Péterről szól Máté Péter írta dalok által, a Hungaroton archív felvételeiből válogatva, és egyben tisztelgés az előadók részéről is Máté Péter munkássága előtt. Méltó módon tükrözi a zeneszerző halhatatlanságát.
(Azért vannak a jóbarátok… Máté Péter dalai a zenésztársak előadásában. Kiadó: Hungaroton)
Egy különleges CD Máté Péter emlékére
1. Azért vannak a jóbarátok (Malek Andrea)
2. Éjszakák és nappalok (Szécsi Pál)
3. Tükörkép (Zalatnay Sarolta)
4. Köszönöm, hogy rádtaláltam (Koós János)
5. Cigányszerelem (Csongrádi Kata)
6. Ha egyszer megszólítanál (Korda György)
7. Ne félts hát! (Fábián Éva)
8. Sohase bánom (Aradszky László)
9. Életképek (Zalatnay Sarolta)
10. Jégvirág (Delhusa Gjon – Markó András)
11. Múlnak a percek (Cserháti Zsuzsa – Máté Péter)
12. Nem is oly rég (Ambrus Kyri)
13. Majd visszatér (Korda György)
14. Duzzogás (Harangozó Teri)
15. Sírj! (Vámosi János)
16. Ne nézz úgy rám (Dékány Sarolta – Máté Péter)
17. Mondd nekem (Zalatnay Sarolta)
18. 10 perces szerelem (Kern András – Eszményi Viktória)
19. Elmegyek (Psota Irén)
20. Köszönet a boldog évekért (Záray Márta – Vámosi János)
21. Egyszer véget ér (Z’zi Labor – Máté Péter)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








