Ezután csak személyivel vehetünk energiaitalt
Mik ezek?
XRégen még azt kérdezték sokan, hogy ha már a dohányárú és az alkohol is 18 éven aluliaknak tilos, akkor az energiaitalokra miért nem írják rá? Hiszen ugyanolyan káros a szevezetre, talán még jobban is. Mára szigorították az energiaitalok eladásának korhatárát.
— Szabálysértésnek számít a szeszes ital és a dohányáru kiadása a 18 éven aluliaknak, ezeket szoktuk szigorúan ellenőrizni. Energiaitalokat nem vizsgálunk ilyen szempontból — mondta el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Jász-Nagykun megyei kirendeltségvezetője dr. Boieru Ildikó.
A boltokban viszont nemcsak a szeszes italokat és dohányárukat veszik szemügyre, hanem azokat is akik energiaitalt tesznek a kosarukba.
— Minden bolt körüzenetet kap arról, hogy nem lehet eladni 18 éven aluliaknak energiaitalt. Egyenlőre még nem minden bolthoz jutott el ez az információ, de idővel mindenhova el fog jutni. Az elővigyázatosság kedvéért, attól is elkérjük a személy igazolványát, akinek az életkorában nem vagyunk biztosak, de már betöltötte a 18. életévét — mondja egy bolti eladó. Manapság a fiatalokról nehéz megállapítani, hogy vajon melyikük töltötte már be a felnőtt korhatárt.
— Már másodjára esik meg velem, hogy elkérik a személyim, ha energiaitalt veszek, pedig már réges rég betöltöttem a 18. életévem. Szerintem a fiatalok többsége tisztában van azzal, hogy nem a legegészségesebb ital a világon. Viszont tudjuk, hogyha keveset fogyasztunk belőle, akkor nem lehet baj — mondja a fiatal lány Szilágyi Ágota. Sokan a kellemetlen helyzet elkerülése érdekében inkább az iskolában veszik meg a serkentőitalt.
— Mivel a főiskolában nem kérik a személyit, így az utóbbi időben ott szoktam megvenni, ugynis ott senki nem köt bele — mondja egy főiskolás fiú. Az éttermekben és a szórakozó helyeken is csak és kizárólag a betöltött korosztály kaphat
— Nekem is a főnököm szólt nemrég, hogy a jövőben nem adhatok ki fiatalkorúaknak teljesítőképességet növelő üdítőitalt. Akinek pedig az életkorát illetően nem vagyok száz százalékig meggyőződve, nyugodtan kérjem el a személyigazolványát. Nem nehéz kiszúrni, hogy kik azok, akik nem töltötték még be ezt a bizonyos életkort. Ugyanis a kávézóknak, csak egyfajta energiaitalt árulunk, aminek az ára elég borsos ahhoz, hogy tudjam a középiskolások többségének nem telik rá — meséli egy kávézóban dolgozó pincérnő.
Az energiaitalok káros hatásai
A szívbetegségben szenvedőknek vagy magas vérnyomással küszködőknek, messze kerülni kell az energiaitalokat. Az energiaitalok káros hatása a koffeinnek és a taurinnak, ennek az aminosavnak tulajdonítható, amely szintén kihat a szívműködésre és a vérnyomásra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 102 hozzászólás érkezett-
102. Laszloaokos 2011. szeptember 7. 17:11
szemelyivel energiaitalt? minek a hell ujitasa utan mar ugyis mindenki majd azt issza amelyik nem karos.. a hell-ét :D
-
101. Crazyboy 2010. május 18. 15:41
Ennyi erővel szerintem a kávét is személyivel lehessen csak kérni!!!
Abba is van koffein!!!
Tehát szerintem ez egy nagy hülyeség -
100. Tamás17 2009. november 21. 12:32
http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar/torvenyt-sert-aki-nem-szolgal-ki-energiaitallal-fiatalokat-267594
A legutóbbi hozzászóló valószínűleg nem olvasta.
-
99. Sz-né Gabi 2009. november 19. 21:47
Igaz,hogy 1-2 energia ital,mint a kávé vagy a tea annyira káros,de sajnos 10 éves gyerekek is megvehették nem kis mennyiségben potom árért.Ezek a gyerekek nem tudják mennyi az elég,főleg ha tényleg van olyan betegségük amiről még nem is tudnak.
Eddig a dohány és a szesz eladásánál mondhattam,hogy nem adok így ennél a terméknél is van okom rá,és nem csak az ész érv. -
98. Erebos 2009. november 11. 15:04
én csak annyit tennék hozzá, hogy nem egyenlőre, hanem egyelőre, ugyanis valami el lehet osztani egyenlőre, d egyelőre ez a helyzet.Másik pedig, hogy nem csak a koffein és a taurin a káros, bár jórészt ezeket emelik ki, de pl az összes tele van színezékkel, ízfokozóval, tartósítószerrel, stabilizátorral stb.Azaz kb a vízen kívül minden szintetikus benne.Ezt miért felejti el mindenki? amúgy meg már rég be kellett volna vezetni ezt a törvényt, bár teljes mód mindegy, mert minden nap látok részeg és dohányzó tiniket...
-
97. Brigi_Piliscsaba 2009. november 9. 17:15
Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy biztos hallottátok: a felnőttség határát 21 évhez akarják kötni. Jöhetnek a zombi-egyetemisták :)
Én biztos képtelen lennék végezni a feladataimat koffein nélkül. Heti három nap reggel 8tól este 6ig egyetem, a maradék négy napon dolgozom (mert a válságnak hála a szüleim munkanélküliek, a 14ezres segély meg meglepőmód nem elég). Jó lenne, ha odafönn gondolkodnának is, amikor törvényeket hoznak.
A 18 év alattiaknak annyit: Ne lepődjetek meg, hogy a helyesírásotokba kötnek bele, ez egy nagyon jó érv ahhoz, hogy ne kelljen komolyan venni titeket. Én teljesen egyetértek Ditta666 kommentjeivel, meglepően értelmes lány, kár belekötni.
A 18 év fölöttieknek: Nektek semmi se lehet elég jó, igaz? Igen, én is elmúltam 18, nem tegnap, mégis át tudom érezni a fiatalkorúak helyzetét. Sokkal nagyobb a nyomás rajtuk, mint a kedves szülőkön volt az ő idejükben. Meg kéne érteni egymást, ahelyett hogy marakodunk. -
96. Zitrone 2009. november 9. 16:39
Ez az új csodás törvény is egy nagy marhaság.
Aki annyira meg akar halni, az ma is fel tudja kötni magát, nem az az 1-2 doboz energialötty fog majd betenni neki. Ennyi erővel tiltsunk be minden színezéket vagy rákkeltő anyagot tartalmazó ételt és italt...az m&m's rákkeltő, a kóla rossz a fogaknak, a kávé meg hadd ne mondjam...az energiaital amúgyis eredetileg az ifjúság körében lett reklámozva. Persze, hogy majd pár embernek biztosan beüt 30 év múlva, de az is magára vessen, ha üdítő helyett is azt issza. Meginni 1-2 alkalommal semmivel sem károsabb mint minden nap csokit zabálni. Gyorsan tiltsuk be a csokit és a cukrot, csak a felnőttek vehessék, mert hát ők már nyugodtan meghalhatnak, úgyis kevés a munkahely, meg amiatt van sok túlsúlyos gyerek!
Felháborodtam, mikor három kialvatlan éjszakám után végül merészeltem a kosaramba tenni egy dobozzal egy ilyen termékből, mert elég kemény délutánnak néztem elébe, és a pénztáros néni közölte, hogy ő ilyet nem ad, mert csak 17 vagyok. Mondtam neki, hogy akkor ne adja, kérek helyette majd négy liter kólát meg a kijáratnál veszek az automatában kávét, az úgy biztosan sokkal egészségesebb. Felesleges az egész, kitolás a mértékletes emberekkel, az én testem, az én lelkem, hadd tegyek vele amit akarok, ha koffein esik jól, akkor hadd igyam, ha már ötszáz másik üdítőben is benne van... -
95. Fityesz 2009. november 6. 00:16
chris
igazad van ha az energia italt korlátozzák akkor a kávét meg 30 éves korra kéne...
nem a diák seregnek találták ki egyáltalán ezt a löttyöt?no hát akor meg mit szívatnak? -
94. Fityesz 2009. november 6. 00:11
Örülök hogy a helyes írási hibákat észre veszed nagy okos!én így írok ha nem tetszik ne olvasd el!SZ.R ez az egész magyar ország!hogy mért?!?!?!mert ilyen emberek élnek itt akik a legkisebb ócska gondokkal traktálják magukat!(helyes írási gondok,és ez a hülye törvény...)akinek nem tetszik az orcám az forduljon magába és vagdossa az ereit mint az emosok!!!köszönöm!!! a RedBull-t hoztam fel példának! én személy szerint az Adrenalin,Kobra és a Silver energy drinkeket veszem!! 200-ft alatt van az összes és tök jó:P én így is ki játszom a törvényt:P de szerintem azért hozták ezt a törvényt hogy a boltokat még több pénzel vágják meg... szerintem... amúgy mióta érdekli a nagyon kedvelt kormányunk az egészségünk?őszintén? aki meg a törvény mellet van az iszogassa a nestea-t vaze és ne korosztályomat szívassa!nem-de? van aki szeret pörögni és van aki szeret punyadni
-
93. amy 2009. november 3. 22:03
HÜLYESÉG!imádom az energiaitalt nem mondok le róla ja meg a tanárok gurítják le a kávét nem? energiaital 4 ever
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Szakmát ingyen! | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!








