Határon túli szavazókért is kampányol az MSZP
Mik ezek?
XMindezt Csák László, az MSZP megyei szervezetének elnökhelyettese és Rózsa Endre, a megyei önkormányzat szocialista frakciójának vezetője nyilatkozta a napokban tartott sajtótájékoztatójukon. Kifejtették, igen intenzív, de haszontalan, s főleg gátlástalan kampányt folytatott a Fidesz Erdélyben az RMDSZ ellen, illetve az MPP és az EMNP mellett.
A székelyföldi választók azonban nem kérnek a megosztó politikából: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőire leadott szavazatok száma messze felülmúlta a Magyar Polgári Pártét, illetve az Erdélyi Magyar Néppártét. Megtudtuk, megújul az MSZP nemzetpolitikája, s hamarosan a párt határon túli tagozatának megyei szervezete is megalakul. Újságírói kérdésre, miszerint a szocialisták Székelyföldről szeretnének-e a 2014-es magyarországi választásokra szavazóbázist szerezni, igen is, nem is volt a válasz: „Sziszifuszi munka, és több idő kell még ahhoz!” A két politikus szerint a határon túliak nem felejtették el a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló szavazás MSZP-s kampányát, ám a Fidesz jelenlegi megosztó hadjárata hasonló károkat okozott a kint rekedt honfitársaink lelkében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. proletár19 2012. június 18. 19:41
Az Erdélyieknek mi közük van ide?
Ne ők döntsenek már az életünkről!!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Fótosné Zsuzsa | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




