Tovább húzódik az M44-es építése
Mik ezek?
XA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára ezt Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő, Kondoros polgármestere kérdésére közölte — tájékoztatott a Hír6.hu.
Dankó Béla felszólalásában a Kondoros—Tiszakürt közötti 62 kilométeres szakaszra vonatkozóan tett fel kérdést, ahol — véleménye szerint — az előkészítettség már lehetővé tenné a kivitelezés megkezdését. A szakasz megépítése is sokat segítene a térség megközelíthetőségén, a közlekedési balesetek visszaszorításában, negyedével csökkenhetne a menetidő — hangzott el a felszólalásban.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában elmondta: a gyorsforgalmi út megépülésével nemcsak az ország egyik fő iránya válik biztonságosabbá és gyorsabbá, hanem alapvetően biztosítja Békés megye bekapcsolódását az ország gazdasági vérkeringésébe.
Az államtitkár három ciklusra bontotta az M44-es gyorsforgalmi út elkészülését, melynek első ciklusa a Kunszentmárton és Kondoros közötti szakasz, a második ciklus a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, míg a harmadik ciklusban a Kunszentmárton és Kecskemét közötti szakasz készülhet el.
Az építés lehetséges indítását elsősorban az unió szigorú támogatási rendszerének feltételei határozzák meg, a korábbi vizsgálatok és engedélyek nem felelnek meg a közösségi támogatás igénybevételéhez — közölte az államtitkár.
A Kunszentmárton—Kondoros szakaszra vonatkozóan az előkészítési, támogatási szerződés jóváhagyása megtörtént, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás sikeresen lezajlott, a szerződéskötés folyamatban van, így Fónagy János véleménye szerint 2014 elején megindulhatnak a munkálatok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. armedX 2012. május 25. 12:36
A turbó körforgalomnál már húsvét előtt 1 héttel minden gépet elvittek, azóta egy kapavágást nem csináltak! Ehhez meg párosul a fene nagy hallgatás! Erre semmi más magyarázat nem lehet, minthogy Szalay polgármesterünk nyakig sáros az ügyben! Ha nem így lenne akkor hallgatás sem lenne az ügyről.....
-
1. King of the Road 2012. május 25. 09:48
Tisztelt Olvasók !
Az M44 Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának érdekessége : készen vannak a kiviteli tervek, megvették / kisajátították az építéshez szükséges területet. Van egy kis bibi, nincs érvényes környezetvédelmi engedély...de ettől még kezdődhet valami 2014-ben... A Kecskemét-Tiszakürt és a Kondoros-Békéscsaba szakasznak tanulmányterve van. A szolnoki "turbó" körforgalomnál is bele kell húzni a (pünkösdi) hétvégén. A tájékoztató tábla szerint a mű 2012. május 30-ra készül el...(húsvét óta nem sok mozgás volt a munkaterületen) Hajrá !
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Eszes Béla | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Gúth Ferenc | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Szabó András | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




