Madárnak nézték

2021.09.30. 12:19

Használja az érintőképernyőt, de nem érti (videó)

Az új-zélandi papagáj, a kea képtelen felfogni a virtuális és a való világ közötti különbséget.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A kea (Nestor notabilis) különösen intelligensnek és kíváncsinak ismert új-zélandi madár. A faj arról is hírhedtté vált, hogy előszeretettel támadja meg a hegyekbe látogatók autóinak gumi ablaktörlőit. De azért is cikkeztek róluk, mert turisták táskáiból vittek el dolgokat. A gazdákat pedig a juhok megtámadásával haragították magukra.

Amalia Bastos, Patrick Wood és Alex Taylor, az Aucklandi Egyetem kutatói ezúttal arra voltak kíváncsiak,

képesek-e különbséget tenni ezek a madarak a valóság és egy számítógép képernyője között.

Ehhez több kísérletet végeztek el a christchurchi Willowbank vadrezervátumban élő madarakkal. Eredményeikről a Biology Letters című tudományos lapban számoltak be.

Először megtanították néhány madárnak, hogy mozgassanak tárgyakat a számítógép képernyőjén a nyelvükkel – csőrük keratinból áll, mely nem vezeti az elektromosságot, ezért nem tudja aktiválni az érintőképernyőt – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portál.

Ezután tesztelték, hogy a madarak megértenek-e egy egyszerű játékot: elhelyeztek egy asztalon egy labdát, majd megdöntötték az asztalt, hogy a labda az asztal egyik, vagy a másik oldalán elhelyezett dobozba guruljon. A madárnak ezután meg kellett határoznia, melyik dobozban van a labda.

A keák gyorsan és könnyen megértették a játékot.

A kutatók ezt követően a játékot képernyőn is megismételték, a madarak ekkor is könnyedén kiválasztották a megfelelő dobozt.

Amikor azonban a virtuális asztallal és virtuális labdákkal, de a számítógép két oldalán valódi dobozokkal játszottak, a madarak összezavarodtak: nyilvánvalóan azt várták, hogy a labda a virtuális asztalról beleesik a valódi dobozba.

A kutatók megjegyezték: kisbabákkal végzett hasonló játékok alapján kijelenthető, hogy

az ember életkortól függetlenül képes megállapítani a különbséget a virtuális és a valódi között.

Borítóképünkön a kea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!