szükség lesz rá

2019.05.19. 19:03

Ne dugja el az esernyőket nagyon!

A jövő héten is többször lesz eső, a szél is megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. Lehűlésre viszont nem kell számítani, továbbra is jellemzően 20 fok körül alakulnak majd a maximumok.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Hétfőn a többórás napsütés mellett több helyen várható zápor, nagyobb eséllyel a Dunántúlon zivatar is. Főként a Dunántúlon megerősödik a szél, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 8-16 fok lesz, délnyugaton lesz hűvösebb az idő. Napközben 19-24 fokig melegszik a levegő – számolt be az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése alapján.

Kedden délelőttig az északkeleti megyékben még erősen felhős lesz az ég, és ott eső, zápor is valószínű. Napközben azonban már országszerte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és szórványos jelleggel kell záporra, zivatarra számítani. A szél többfelé megerősödik. A minimumhőmérséklet 8-14, maximumhőmérséklet 16-23 fok között alakul, délnyugaton lehet a hűvösebb.

A rövidebb napos időszakok mellett szerdán is többfelé valószínű zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb hőmérséklet 17-23 fok között alakul.

Csütörtökön több órára kisüt a nap. A Dunántúl északi felén és Budapest körül csak kis eséllyel lehet csapadék, másutt szórványosan valószínű zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A nappali maximumok 18-24 fok között alakulnak.

Pénteken napos idő várható, csak helyenként lehet futó zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-12, a legmagasabb hőmérséklet 18-23 fok között alakul.

Szombaton délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és nyugat, délnyugat felől záporok, zivatarok várhatóak. A szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 7-14 fok lesz. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap a rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. A minimumhőmérséklet 9-14, a maximumhőmérséklet 18-24 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!