sportlövészet

2021.05.21. 16:00

Sidi nélkül vágnak a magyarok a hétvégi sportlövő Eb-nek

Rendhagyó és kiemelt jelentőségű sportlövő Európa-bajnokságot rendeznek szombattól Eszéken, ahol minden számban utoljára lesz alkalmuk tokiói indulási jogot szerezni a kontinens versenyzőinek. A magyar csapattól legalább egy újabb kvótát vár Győrik Csaba szövetségi kapitány.

Budapest, 2020. március 9. Péni István sportlövõ a Nemzeti Lõtéren 2020. március 9-én. A sportoló kvótát szerzett a tokiói nyári olimpiára. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A juniorokkal már a horvát városban tartózkodó szakvezető elmondta, nem volt könnyű a csapat tagjainak az elmúlt időszak, a Sidi Pétert és Péni Istvánt érintő doppingbotrány ugyanis nem volt jó hatással a versenyzőkre.

„Megviselte a csapatot. Különösen az első napokban, ám úgy látom, javult a helyzet, legalább annyiban, hogy a hét elején véget ért edzőtábor második felében már nem erről volt szó állandóan”

- érzékeltette a válogatott lövők lelki állapotát Győrik, aki ugyanakkor megjegyezte: még mindig vannak olyanok, akik nem tették túl magukat az eseményeken.

A kapitány azt is elmondta, hogy a légpuskában címvédő, mindkét olimpiai számban világranglista-vezető Pénit – aki az indiai világkupán pozitív doppingmintát adott, de a gyanú szerint Sidi manipulált a vitaminjaival – különösen rosszul érintette a botrány, ám

az Eb-n indulni fog, és a szakember bízik benne, hogy függetleníteni tudja magát a nehézségektől.

A világ- és Európa-bajnok Sidi Péter ellen a szállodai videófelvételek alapján eljárást indított a magyar szövetség és felfüggesztette, így ő nem vehet részt a kontinensviadalon. A komáromi versenyző a héten közleményben utasította vissza a vádakat.

Győrik Csaba a botrány ellenére jó szereplést vár a magyar csapattól, úgy véli reális az esély arra, hogy a már megszerzett négyhez további kvótát, kvótákat gyűjtsenek versenyzői.

„Kifejezetten sok olyan lövőnk van, akinek összejöhet a kvalifikáció, és a legjobb az egészben, hogy ehhez nem is kellene nagy bravúrt bemutatni, elég lenne csak azt meglőni, amit tudnak”

- vélekedett.

A szövetségi kapitány úgy véli, hogy női puskában mindkét számban lehet magyar siker, légpuskában elsősorban Dénes Eszter, az 50 méteres összetettben pedig Horváth Lea lőtt kiválóan idén. Férfi puskára is igaz ugyanez, 10 méteren Hammerl Soma, 50 méteren Pekler Zalán is nemzetközi szintű eredményekre volt képes. Pisztolyban pedig elsősorban a nőknél van esély a kvótára, a sportpisztolyban 2015-ben Eb-győztes Csonka Zsófia már bizonyította idén, hogy képes kiugró teljesítményre 25 méteren, míg a riói kvótás, Eb- és vb-harmadik Sike Renáta sport- és légpisztolyban is harcba száll a kvalifikációért. A korong szakágban kevés az esély a magyar kvótaszerzésre.

Az eszéki Eb-n eredetileg csak 25, 50 és 300 méteres számokat, illetve koronglövő versenyeket rendeztek volna, de a február végére kiírt finnországi 10 méteres kontinenstorna törlése miatt a horvátok vállalták, hogy mindkét Eb-t megrendezik, igaz, 10 méteren csak olimpiai számokban és azok csapatküzdelmeiben lehet versenyezni a felnőtteknek és a junioroknak is.

A viadalon férfi és női légpuskában, illetve férfi és női skeetben két-két tokiói hely talál gazdára, minden más számban pedig egy-egy.

„Természetesen az olimpiai kvalifikáció áll most a fókuszban, de azért vannak egyéb elvárások is.

A felnőttektől egy-két érmet, a junioroktól három-négy dobogós helyet várok.

Ennél akár több is lehet, de a sűrű programban lesz olyan szám, amiben nem indulunk. Így például az olimpiai számok felnőtt csapatversenyeiben nem lesz magyar trió, kivételt a női sportpisztoly jelent majd” – mondta el a kapitány.

A magyar sportlövők közül Major Veronika (pisztoly), Mészáros Eszter (puska), Péni István (puska) és Sidi Péter (puska) szerzett eddig kvótát. Az indulási jogok viszont nem személynek, hanem az országnak szólnak.

Forrás: MTI

Borítókép: Péni István sportlövő a Nemzeti Lőtéren 2020. március 9-én. A sportoló kvótát szerzett a tokiói nyári olimpiára

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!