Már nagyon más, mint negyven éve volt: ilyen most Tomajmonostorán barangolni – galériával

Talán a kastélyépület a legrégebbi visszaidézhető emlékem a településen. Amikor kamaszként át-át-bicikliztem Kunhegyesről. Akkor nagyon lepusztult, rossz arcát mutatta. Csordából hazatérő tehenekre emlékszem még, meg valami tejcsarnokra (tejbegyűjtő, -felvásárló?). Nem tudom már, hol volt, azt sem, hogy nézett ki, csak annyi maradt meg, hogy volt. Nagy kannákban, kerékpáron hordták oda tejet.

Aztán van egy másik elmosódott kép, tavaszi utcák, éppen zöldellni kezdő veteményeskertek. Csupaszok, úgy értem, kevés bennük a fa. Az egyik portára betérek, egy öreg, már nagyon beteg citerakészítővel beszélgetek. Nehezen, suttogva beszél, a torkát támadta meg a gyilkos kór. Hatujjú Kovácsként emlegették Kunhegyesen, ahol néhány háznyira laktunk egymástól. Sok és érdekes története van. Pár év múlva Szolnokon látom a fényképét, nagy utcaplakátokon mosolyog. Berecz András Félbevágott pipapüst című előadását hirdeti, bár nem emlékszem, hogy Lajos bácsit láttam volna valaha is pipázni. Berecz (anyja családja szintén kunhegyesi) Kossuth-díjas énekes, mesegyűjtő és -mondó, folklórkutató az általa mondott-mesélt történetekből állított össze műsort. Lajos bácsi régen meghalt, túl lenne már a százon, Berecz egyik mesekönyvét (Kaptárbontás) pedig épp a napokban mutattuk be a Szolnoki Művésztelepen. Ebben a könyvben is emlegeti a kunhegyesi-tomajmonostorai „táltost”. 

Aki persze nem táltos volt, hanem éjjeliőr a tüzéptelepen, legalábbis én mindig ott láttam, ha késő este vagy hajnalban vonattól jöttem, vagy vonathoz mentem.

Még egy emlékkép: pár ével ezelőtt egy borongós reggelen a polgármester mutatja, meséli milyen beruházások, fejlesztések történtek a településen. És valóban, Tomajmonostora már nagyon más, mint negyven éve volt.