Mi lesz így a fecskékkel?

Számos jelképmagyarázat egyike a sok viszontagságot, pusztulást megélt város minduntalan és mindenáron történő feltámadása, újjászületése. Térségünkben ma már jellemzően nem fészkel.

Az egyre erősebb identitástudattal rendelkező szolnokiak viszont ittléte nélkül is büszkék az önfeláldozó pelikánra. Az e térségben már csak állatkertekben „honos” madarat a megyeszékhelyen élők sportos kabalafiguraként, szálloda névadójaként, szoborként, egyéb formában becsülik.

A város azonban egy másik, a pelikánokat néhány száz évvel megelőző madárpopulációval is büszkélkedhet. Szolnokra akkor települtek be a molnárfecskék, amikor még a Boldog Sándor István körút helyén egykoron huszárlaktanya állt.

A lovakra érkező legyek vonzották ide a fecskéket, melyek a közelben építették meg fészkeiket. A madarak akkor is visszatértek költeni, amikor tömbházakra cserélték le a huszárlaktanyát.

Az ország legnagyobb kolóniája 1980 óta védett egyedi természeti értéknek számít, a helyi értéktárba is bekerült.

A Tisza Szálló árkádja alá szintén több évtizede telepedett be egy népes molnárfecske-csapat. Talán azért is, hogy a kiscirkálók az arra járók kedvébe járjanak, illetve szálljanak.

Őket korábban gondozása alá vette a hotel. Például azáltal is, hogy az ürülékek földre, fejre potyogásának kivédéséhez „fecskepelenkákat” szereltek a homlokzatra. E telepet nemrégiben felszámolták: a guanófelfogó-edényekkel együtt a fészeképítményeket is leverték.

Pedig, míg a mindinkább omladozó szállóra egyre kevésbé, de a fecskehotelre a kis lakóival együtt – akárcsak a pelikánunkra – nagyon büszke lennék!