2018.06.11. 11:25
A vakondok és a hörcsögök évről évre feldúlják a fegyverneki temetőt
A fegyverneki Csonkatornyi temetőben elszaporodott rágcsálókra panaszkodnak az elhunytak hozzátartozói. Szerintük az állatok rendszeresen megrongálják a sírokat és a növényeket, van, akinek az összes virágja tönkrement. A vakond ellen azonban lehetetlen védekezni, hiszen védett állat, szabálysértési bírság jár az elpusztításáért.

Kelemen Erzsébet sírra ültetett virágait tavaly teljesen tönkretették a rágcsálók.
Fotó: Mészáros János
– Ott kezdett el túrni. Látja? – mutatja a Csonkatornyi temetőben férje sírját Kelemen Erzsébet. A hetvenhat éves asszony azt meséli, évek óta rengeteg a rágcsáló a sírkertben.
– Nagyon sok van. Az enyémnek is a végét elkezdte felforgatni valami. Kitúr mindent! Tavaly pedig valamilyen állat minden virágot lerágott.
– A növények levelét és szárát meghagyta, érdekes módon csak a virágját ette meg – mondja fejcsóválva.
– Nem csak lerágja a virágokat, de felborítja a vázákat is – szól közbe egy arra járó asszony.
– Tönkreteszi a sírokat! Főleg azok döbbennek meg, akik nem járnak ki rendszeresen, csak néhányszor egy évben. Beültetik tavasszal a sírt, de amikor újra meglátogatják, már nem találnak ott semmit.
– Ha a növény töve alá megy, az a virág el is pusztul. Évek óta így van ez, pocok, hörcsög vagy vakond, nem tudjuk... – toldja meg egy újabb érkező.

Fotó: Mészáros János
– Az önkormányzathoz eddig nem érkezett semmiféle bejelentés rágcsálóügyben. Természetesen amint jelzik a problémát nekünk a lakosok, kimegyünk, és felmérjük a helyzetet – válaszolta kérdésünkre dr. Pető Zoltán, Fegyvernek jegyzője.
A járási hivatal viszont megvizsgálta a helyszínt. Kiderült, leginkább a vakondok okozzák a problémát, de találtak egy-két hörcsögjáratot is.
– Jelenleg hörcsög és pocok a megyében észlelési szinten van, egyelőre kártételi veszélyhelyzetről nem beszélhetünk.
– Az, hogy a temetőben van néhány hörcsögjárat, nem kirívó eset – tájékoztatta honlapunkat Holló László, a Szolnok Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályának osztályvezetője.
Bírságot kaphat, aki elpusztítja
Bár a vakond nagyon sok kárt képes okozni a kertekben, és az ártéri töltések állékonyságát is tönkre tudja tenni, mégis védett állat.
Nagyon hasznos a kerti kártevők ellen, saját súlyának több mint másfélszeresét eszi meg naponta. Elpusztítása szabálysértési bírságot von maga után, eszmei értéke mintegy huszonötezer forint.
Ha zavaró a kertben az állat jelenléte, elektromos hangriasztóval vagy petróleumba, benzinbe áztatott rongy segítségével, amelyet a főjáratba kell tenni, emellett úgynevezett vakondhálóval is el lehet riasztani az állatot.