Az év madarával és halával is találkozhatunk térségünkben

Az év madara, a gólyatöcs kecses, törékeny, kis termetű madár, melynek testét fehér toll borítja, szárnyai viszont feketék. Piros lábai feltűnően hosszúak, mely az életmódjával függ össze, ugyanis az alacsony vízborítású területeken, szikes tavakon, illetve ezek parti zónájában költ.

Urbán Sándor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei helyi csoportjának elnöke lapunknak elmondta, hogy belvizes években, amikor sok a csapadék tél végén és tavasszal, Szolnok határában is rendszeresen költ, de a megye számos pontján előfordul, például Kengyel és Tiszatenyő térségében. Ilyenkor többtucatnyi pár fészkel megyénkben, amikor viszont nagy a szárazság, kevesebb számban fordulnak elő.

Az év hala, a vörösszárnyú keszeg az egyik legszebb hazai halunk, élénkvörös úszói impozáns megjelenést adnak neki. Kimondottan az állóvizeket és a lassú vízfolyásokat kedveli, lápokban, mocsarakban, holtmedrekben, csatornákban, a lassabb folyóvizek parti zónájában figyelhetjük meg kisebb-nagyobb csapatait, amint a vízfelszín közelében úszkálnak.

Dr. Harka Ákostól, a Magyar Haltani Társaság elnökétől megtudtuk, hogy az alföldi területeken gyakorlatilag mindenütt előfordul, így nem ritka megyénkben sem. A folyók alsó folyásán érdemes keresni, de elsősorban az állóvizekben található meg, a Tisza-tó például remek lelőhelye. A poroszlói tanösvényen még etetni is szokták őket. Naphosszat képesek ott úszkálni, egyfajta látványosságot nyújtva az arra járóknak. Őshonos halaink közül egyedüliként több növényi eredetű táplálékot fogyaszt, mint állati eredetűt.

Az év rovara, a havasi cincér kültakaróját mindenütt rövid szőrök fedik, amelyek legnagyobbrészt kékesszürkék. Élettartamuk maximum három hét, és érdekes, hogy a kifejlett bogarak valószínűleg egyáltalán nem táplálkoznak. A havasi cincér leginkább hegyvidéki bükkösökben él, az Alföldön csak faáruval behurcolt egyedeket figyeltek meg városi környezetben. Mivel védett faj, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.

Az év kétéltűje, a foltos szalamandra mintázata feltűnő, fekete hátát és oldalát világos- vagy sötétsárga foltok tarkítják. Urbán Sándor elmondása szerint az öreg lomberdőket kedveli és azon belül is a nyirkosabb, szakadékokkal szabdalt, patakközeli részeket. Mivel középhegységi faj, 200–300 méter alatt csak ritkán fordul elő, így az Alföldön sem él. Védett, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.

Az év fáját, a sajmeggyet törökmeggynek is nevezik. Fájából régen pipaszárat készítettek. Termése ehető, kellemes ízű, fűszerként is használják. Urbán Sándortól megtudtuk, hogy pusztai és száraz tölgyesek, bokorerdők, mészkedvelő tölgyesek növényfaja, így az Alföldön nem jellemző, és megyei előfordulása sem ismert. Korábban termesztették is, de ma már csak esetleg a Duna–Tisza közén fordul elő betelepítetten.

Az év vadvirága, a magyar zergevirág zergefűnek, bányászok és hegyhágók füvének is nevezik, valószínűleg előfordulási helyei miatt. Április-júniusban virágzik száraz hegyi réteken, nyílt gyepeken, vágásokban. Ligetes tölgyesekben és karsztbokorerdőkben él, így megyei előfordulása nem ismert.

Az év gombája, a bronzos vargánya ehető, ízletes csemegegomba. Magyar fajnevét a sötétbarna kalapon lévő bronzszínű foltokról kapta. Mivel melegkedvelő, dombvidéki faj, megyénkben nem fordul elő.

Kontinensünk legnagyobb macskaféléje

Az év emlőse az eurázsiai hiúz lett, mely Európa legnagyobb macskaféléje. Urbán Sándor szerint, mivel a nagy kiterjedésű, egybefüggő erdőségeknek a lakója, valamint háborítatlan nyugalmat kíván és embermentes környezetben tud megélni, az Alföldön nem fordul elő.

Hazánkban az Északi-­középhegységben, főleg a Zemplénben és az Agg­teleki karszton él, de állandó, jelentős létszámú populációról nem beszélhetünk.