Galériával

2019.10.30. 19:00

Jászberényben mutatta be új darabját a hagyományőrző egylet

A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai szívügyüknek tekintik, hogy a Jászság történelmét, régi szokásait minél szélesebb körben megismertessék.

Illés Anita

Forrás: Gémesi Balázs

A jászsági hagyományokat, szokásokat sokszor dramatizálva, népi színjátékként előadva mutatják be. Már hagyomány, hogy minden évben új darabbal lépnek színpadra. Ebben az évben a híres jászapáti állat és kirakodó vásár 19. századi életképeit jelenítették meg. Az egylet a Lehel Film-Színházban mutatta be a Hogy-é adja gazduram? című legújabb színdarabot, mely 1875-ben játszódik, egy évvel a Jászkun Hármas Kerület megszüntetése előtt.

A fontos eseményt csak úgy, mint régen, a színjátékban is a kisbíró dobolta ki, közhírré tette a vásár időpontját, ami akkoriban bizony ünnepnapnak számított. E jeles napon híres mesteremberek a saját kézzel készített portékáikat hozták el eladásra Jászapátira. Felvonult a csizma-, cserép- és selyemárus, de lehetett ott kapni jó hosszú és erős gatyamadzagot, hízott kacsát és megannyi hasznos terméket. A családok mindent be tudtak szerezni, amire csak szükség volt.

Az esemény alkalmat adott a szórakozásra is, hiszen megjelentek ott a képmutogatók, akik izgalmas históriájukért cserébe némi adományt reméltek a hallgatóságtól. Persze, érdekes sztorikért nem kellett ám messzi földről érkezett képmutogatókra várni, akadt az bőven Apátin vagy, ahogy akkoriban mondták, „Apátyin” is. A színdarab egyik életképében például a gatyamadzagárusnál bontakozott ki már-már bulvárba illő történet, amikor az asszonyok, Erzsi és Veron kis híján egymásnak estek.

Veron jó erős gatyamadzagot szeretett volna venni az urának, mert korábban olyat vett, ami könnyen elszakadt és emiatt bizony az urát csúfságba hozta. A keresztlányuk lakodalmában ugyanis, amikor a menyasszonyt táncoltatta, elszakadt a gatyájában a madzag. A férfi nadrágja lecsúszott a lábszárához és nemcsak az ülepe látszott ki, hanem mindene. Az esetből persze gyorsan „hír” lett a faluban és mindenki azt beszélte, hogy amikor lecsúszott a Veron urának a gatyája, milyen hegyesen állt a bicskája… A vásárban ezen a pletykán élcelődött egy másik asszony, Erzsi és emiatt szóváltásba keveredett Veronnal. A két asszonyság perlekedéséből persze valószínűleg újabb „hírt” gyártott a falu szája…

A vásár népe be-be tért a közeli kocsmába, ahol jelentős társadalmi élet zajlott és gyakran közéleti kérdések is a beszélgetések tárgyát képezték. A darab egyik részében borozgatás közben a gazdák a megyék rendezéséről kérdezték a jászkapitányt, hiszen az a szóbeszéd járta, hogy meg akarják szüntetni a jászok és a kunok kerületeit. Az igazságot talán még az elöljáró sem tudta pontosan, amikor azt mondta, hogy Pesten keverik a kártyákat, mert irigyek a kiváltságokra.

A vásári életképek időutazásra hívták a nézőt Jászapáti 19. századi múltjába és bemutatták a korabeli gazdasági, társadalmi viszonyokat. A Hogy-é adja gazduram? című színdarabot Hortiné Dr. Bathó Edit, az egylet művészeti vezetője írta és rendezte, a szereplők ruháját Tajti Erzsébet, Demeterné Czakó Zsuzsanna és Gazsi Andrásné készítette, a díszletet pedig Sárközi Norbert valósította meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában