Lassan a papír súlyra többet ér, mint a rajta megörökített gondolat

Elsorolta, hogy a fölöslegesnek tekintett régi iratok, fényképek kidobásával milyen pótolhatatlan tudás megy veszendőbe. Igaza ellenére sajnos a nyilvánosság révén sem tudtunk segíteni az ügyben. Nemtörődömség vagy filléres érdek miatt, amikor lassan a papír súlyra többet ér, mint a rajta megörökített gondolat, ez megállíthatatlan folyamat. Ráadásul a felgyorsult világ sem kedvez minden cédula átböngészésének, méltó helyre kerülésének.

Ezért örvendetes, amikor jobb hírekről hallani. Például a most átadott Pro Archivo, vagyis levéltárért díjjal többek között olyan szolnoki polgárt tüntettek ki, aki gyakran külföldről szerzi vissza és teszi közkinccsé városunk múltjának kallódó emlékeit. Munkája jelentőségét mutatja, hogy ő találta meg a második világháborúban Szolnokon állomásozó olasz katonák egyetlen kézzelfogható emlékét. A meglepő fotóról a RepTár munkatársa bogozta ki, hogy ráadásul nyelvtudásuk miatt hozzánk vezényelt magyar ajkú fiumeiek láthatóak rajta.

Ki gondolná, hogy jó szemmel mennyi ismeretlen dolgot lehet felfedezni? De említhetnénk annak a helyi családnak a leszármazottját is, aki elődei kis üzemének megmaradt iratait helyezte el a közgyűjteményben. Más meg elhunyt felmenője hagyatékát mutatta meg a levéltár szakembereinek, jelentős mértékben gyarapítva az intézményt és közös tudásunkat is.

Egyszóval itt sincs teljesen elveszett ügy. Némi figyelemmel, jó szándékkal bárki nagy szolgálatot tehet múltunk megőrzése érdekében.