Táplálék testnek és léleknek, de közösségi élményt is jelent

Magabiztosan tartja először az egyiket, gyors vágás, kivérzés, ennyi. Majd a másik jön. Azután elmerülnek a „koppóvízben”.

Nagymamám és anyukám gyakorlott kezei gyorsan feldolgozzák a baromfikat. Sajnáltam őket, szinte minden hétvégén, de talán soha nem eszek már olyan csirkepörköltet, mint akkoriban. Gyermekkorom emlékei ezek. A kissé naturálisan rideg, mégis valahol egyértelmű folyamat sokáig megszokott eleme volt a mindennapoknak.

És ma? Noha százszor is láttam, hogyan csinálják ezt mamáék, úgy hiszem, képtelen lennék magam is tyúkot kopasztani. Én már a kényelmes generáció tagja vagyok, aki a papírtálcás húsok és fagyasztott zöldségek világában él felnőttként. Ám, hogy milyen ára van a komfortos jelennek, azt inkább nem szeretném tudni.

Azért gyakran eszembe jut, hogy mamáéknál mindig minden volt, mégis alig vettek valamit a boltban. A „tiszta szobában” legalább ötféle tészta pihent a konyharuhás tálcákon. Mama korán elment, már nem tanulhattam meg, hogyan is készülnek a házi csodák. Pedig ezek nemcsak a feladatról, a munkáról szóltak. Közösségi élményt jelentettek. Éppen ezért tartom fontosnak és hasznosnak, hogy a mostani generációk is találkozzanak az elfeledett hagyományokkal.

Egyik mai cikkünkben olvashatnak arról, milyen lehetőségük van erre. Jó érzés tudni, hogy sokaknak mekkora élményt jelent például a csigatészta-készítés. Közelebb hozza a családtagokat, barátokat, és együtt olyasmit hoznak létre, amely mindenki örömére szolgál. Az ilyesmivel egy közösségi oldal virtuális csoportja soha nem veheti fel a versenyt…