Kátai Gábor fontos szereplője volt a kolera elleni harcnak

Aki Karcagon végigmegy a Kátai Gábor utcán többnyire tudja, ki volt a névadója. Távolabbi vidékeken talán nem cseng olyan ismerősen a neve, de szerteágazó munkássága miatt országszerte megérdemli a figyelmet. Az 1831-es nagy kolerajárvány évében szegény karcagi földműves családba született gyógyszerész, orvos, tudományos szakíró hamar kimutatta tehetségét.

Még iskolai tanulmányai alatt, 14 éves korában lett segéd Hollay József patikájában, s közben Kiss Lajosnak a karcagi gimnáziumban őrzött iratok alapján tett közlése szerint a gyógyszerész-inaskodás mellett, munkaadója költségére magánúton tett érettségi vizsgát. Ezt követően állt be honvédnek, ahol hadnagyi rangban a katonaság gyógyszer és kötszerellátásával foglalkozott.

A fegyverletétel után újra gyógyszerész-segéd lett Karcagon, majd az akkori szokás szerint több patika között vándorolva bővítette ismereteit. Megfordult Törökszentmiklóson, Szolnokon, Tiszafüreden, míg végül előbb a pesti, majd a bécsi egyetem hallgatójaként zárta gyógyszerészeti tanulmányait. Bécsben a szokástól eltérően az általa nem túlzottan kedvelt német helyett 1853-ban latinul tette le vizsgáit, majd elsajátította az olasz, francia, román és angol nyelvet is.

Néhány évi gyógyszerészet után fordult figyelme az orvostudomány felé, budapesti orvostanhallgató korában olyan neves orvosokkal köt személyes ismeretséget, mint Semmelweis Ignác, Arányi János, Balassa János. Utolsó vizsgái letétele előtt 1861-ben választották meg a Nagykunság kerületi főorvosának, s ekkor jelentette meg az Orvosi Hetilapban kora közegészségügyének javításáról szóló gondolatait. Ebben javasolja több kórház építése mellett jó vizű kutak és közfürdők létesítését, az akkoriban még nagy területű mocsarak lecsapolását, vagyis az általános higiéniai állapotok javítását.

A nem sokkal később megérkező kolera elleni harcban ez mind nagy fontosságú kérdés lesz, de addig is Karcag városa saját kérésére kétezer aranyforintos, mai értéken számolva körülbelül öt és félmillió forintos ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra küldte, ahol kora neves tudósaitól tanulva bővíthette ismereteit. Amint Bartha Júlia néprajzkutató Kátai Gábor korának közegészségügyi viszonyairól írja, ez a század az orvostudomány nagy kihívásainak százada volt. Pestis- és kolera tizedelte a lakosságot, amikkel a Tiszántúl közel csaknem 300 ezres lakosságának kórház és gyógyszertár nélkül kellett szembenéznie.

Próbáltak ugyan javítani az áldatlan állapoton, a század elejétől sorba álltak szolgálatba az orvosok, Madarastól kezdve Kisújszálláson át Karcagig, Kunszentmártonig, de gyakran papot hamarabb hívtak a beteghez, mint messze földről való orvost. Kátai rendkívül alapos ismeretterjesztő írásaiban mai ésszel hajmeresztő eseteket ír a régi állapotokról. A XVIII. század végi karcagi pestisjárvány idején a félig eltemetett halottra rátaláló gyerekek hurcolták szét a kórt, volt család, ahol naponta kettesével temettek. Mivel a gyermekruhákat is örökölték, egy ruhából 8-9 gyerek is kihalt a végén. Volt, hogy a rühes gyereket befűtött kemencébe bújtatással „gyógyítottak„, s Kátai tudta, hogy a babona ellen csak felvilágosítással, közérthető módon lehet eredményesen harcolni.

Ez a kor egész Európa orvostudományában is a változás kora volt. Ekkor váltotta fel az inkább bölcseleti szemléletű orvostudományt a kísérletezésre, megfigyelésekre támaszkodó hatékony gyógyítás gyakorlata. Egymás után születtek a ma is elismert nevekkel fémjelzett orvosi iskolák, ezek tanulmányozására indult el Kátai Gábor is a nagykun főváros támogatásával.

A már idézett Kiss Lajos ugyanakkor más okot is sejt vándorútja mögött. Talán menekülés is volt a statáriumtól, mert egy dr. Szentesi Tóth Kálmán által idézett egykorú jegyzőkönyv szerint 1861-ben Karcagon az osztrákok még több nyilvános akasztást is cselekedtek. December 15-én Bicó, Bernát, Rózsa, Jámbor és Simon nevű karcagi gazdákat végezték ki a debreceni út melletti akasztó lapanyagon.

Külföldről hazatérve 1865-ig, magán orvosi gyakorlatot folytatott, amikor a Királyi Magyar Természettudományi Társulat első titkárává választják. Ekkor 1866-ban elsőként írt az országban tanulmányt a kolera megelőzéséről. Közben 1869-ben 38 évesen családot alapít, feleségül veszi Poroszlai László debreceni városi tanácsosának húszéves Mária nevű lányát.

Karcagra hazatérve 1873-tól tiszti főorvosként ténykedett, s ebben a minőségében találkozott az 1873-ban újra támadó kolerával. Akkor őt nevezték ki az ország 11 kolerakörzete közül a legnagyobb, Heves megye tiszántúli részét, a Nagy- és Kiskunságot, Békés és Pest megyét és Kecskemétet körzet „cholerabiztosának”. Tapasztalatai alapján 1874 elején teszi közzé sürgető hangú kiadványát a járványban szerzett tapasztalatairól, a jövőben szükséges megelőző óvórendszabályokról, társadalmi összefogásra szólítva a bajok orvoslására. Tevékenyen részt vett az úgynevezett 1876-dik évi közegészségügyi törvény megalkotásában is, melynek nem egy paragrafusát ő szövegezte. Ennek a törvénynek is köszönhető, hogy a később újra támadó kór egyre kevesebb áldozatot szedett.

Pályája csúcsaként 1877-ben, az újjászervezett Szolnok megye első tiszti főorvosának őt választották meg. Ha semmi mást nem alkotott volna a kolera megfékezésének munkáján kívül, így is örökké emlékezetes maradna a neve, de sajnos rendkívül gazdag munkásságának a sors önkénye idő előtt gátat vetett. Néhány esztendővel túlélte a járványt, de negyvenhét esztendősen váratlanul elhunyt.

Dédunokájának, Kátai Ferencnek az Egészség című lapban megjelent visszaemlékezése szerint 1878. február 24-én sorozóorvosként ténykedett Kunszentmártonban, amikor egy özvegyasszony egyetlen fiát fel akarta mentetni a katonaság alól. Ezen a jelen lévő osztrák katonaorvossal olyan vitába keveredett, hogy felindulásában agyvérzést kapva négynapi szenvedés után bevégezte földi pályáját. Ma a karcagi kórház és utca, Budapesten kollégium, és ránk hagyott páratlanul gazdag életműve őrzi emlékét.

Kátai Gábor tudományos, szakírói munkássága

Első írásával, „A gyógyszerészet tudományi állása hazánkban” című cikkével az Orvosi Hetilap 1867. novemberi számában lépett először a nyilvánosság elé. 1858-tól szerkesztő tagja az Orvosi Hetilapnak, közben felvilágosító, ismeretterjesztő cikkeket írt a szélesebb közönség számára, többek között a Vasárnapi Újságba. A hazai orvostörténeti kutatás kezdeményezőjeként megírta a magyar egyetemek történetét. Elismerésként a királyi Magyar Természettudományi Társulat 1858 júniusában felveszi rendes tagjai sorába a még egyetemista Kátait.

Természettudományi írásai között külön tanulmányokat szentelt a gyógyszertannak, különös tekintettel a mérgezésekre, de foglalkozott a termőföld minőségével, vagy a hazai gyümölcsfajtákkal is. Mint ő maga írja. ”Növénytani és állattani gyógyszerisméimmel első valék, ki ezen tudományt nyelvünkön és irodalmunkban meghonosítám.„