Tiszaföldvár

2020.09.20. 11:30

Országos elismertségre tett szert hidegvérű lovaival Nagy Ferenc

Az országban elsőként Nagy Ferenc tiszaföldvár-homokréti telepe érdemelte ki a Kiváló ménes miniszteri elismerést. Ahogyan arról hírportálunkon már beszámoltunk, a közelmúltban tartott hidegvérű vizsgán vehette át kitüntető oklevelét. Az őshonos fajtákat tenyésztő Nagy Ferenc lovaiból került már Szlovákiába, Romániába, de még Kínába is.

P. Pusztai Nóra

A Tiszazug ismert és elismert vállalkozója, Nagy Ferenc már gyerekkora óta kedveli a lovakat.

– Annak idején nagyapám hidegvérű lovakkal fuvarozott. Amikor befejeztem az iskolai tanulmányaimat, a nyomdokain haladva, belőlem is közúti árufuvarozó lett, ugyanakkor már teherautókkal. Tizenöt éve adatott meg az a lehetőség, hogy hobbimnak, a lovaknak is szenteljek időt – mesélte a kezdetekről a ménes tulajdonosa, aki reggel és este is kilátogat a lovakhoz.

Tizenöt esztendeje foglalkozik lovakkal Nagy Ferenc tiszaföldvári vállalkozó, akit a hidegvérűek termete és mozgása egyaránt lenyűgöz
Fotó: Tömösközi Károly

– A legelső lovam nem őshonos volt, hanem egy sport félvér. Elkezdtük etetni, de egyre agresszívabb lett, így eladtuk, és utána lettek a hidegvérűek. Eleinte alig tízet tartottam, azok nem voltak tiszta vérűek. Utánaolvastam a lótenyésztésnek, és akkor jöttem rá, hogy ha már lovaim vannak, olyanba áldozzak pénzt, aminek értéke is van. Megvettem egy egész ménest Répáspusztáról. A mostani nyolcvanhét törzsállományú kancámhoz sok százat kellett megvásárolni és eladni, hogy a szaporulat és a genetika a megfelelő formába álljon be – részletezte.

A vállalkozó Tiszaföldvár határában egy korábbi téesztelepet vásárolt meg, majd újított fel a ménes számára, jelenleg huszonhárom hektáron közel háromszáz lovat tart. A földeken maguknak termelik az állománynak szükséges gabonát is. A fekete hidegvérűekből álló ötös fogatával számos bemutatón szerepelt már. Nagy Ferenc szerint ezen alkalmak varázsa, hogy mások is elismerik a lovai szépségét.

– Bár a hidegvérűek nagytestűek, gyönyörű a járásuk, amikor az ötös fogat megindul, az különösen szép. A stráfos kocsit hajtani is tudni kell, hiszen ezekkel sokkal nehezebb fordulni – tette hozzá. A hidegvérű ménvizsgákon is sikerrel vesz részt.

– Kitartás kell a lótenyésztéshez. Nem olyan, mint a csirkenevelés, hogy hónapok alatt vannak eredmények, itt hosszú évek, mire a csikók teljesen kialakulnak. Tíz ménem van, idén még kilencet vizsgáztattam azért, hogy a vonalakat meg tudjam tartani. Egy ménhez tíz kancát párosítunk, hogy lehessen látni, milyenek az ivadékok – magyarázta.

Minden évben számos kiscsikó születik a tiszaföldvár-homokréti ménesben. Idén huszonhét látott napvilágot, jövőre több mint hatvanra számítanak.

– Mindig az elsőt várjuk a legizgatottabban. Az idei vírushelyzet miatt az ellés jövőre biztosan belecsúszik a nyárba, márciustól akár júniusig is eltarthat majd – emelte ki a ménes tulajdonosa, aki bár a fekete és deres lovakra esküszik, mégis akadt olyan pej csikó, amitől nehezen vált meg. – Vannak nagyon szép ménjeim, amikre különösen büszke vagyok, de egy tizenhét éve, Hollandiában vásárolt póni az, amit semmi pénzért sem adnék oda. Gyönyörű kis állat, elit engedéllyel – avatott be Nagy Ferenc.

A tudatos tenyésztéssel fenntartható a tiszta vérvonal

– A hidegvérű fajta kihalóban volt, mivel hiányoztak azok a kancacsaládok, melyek szükségesek az őshonos programhoz. Mindenki a saját lovát tenyésztette, a belga fajták hatására például megnövekedett a tömegük, de elvesztettük a genetikát. Elkezdtem minél több ménparkot felkutatni és felfejleszteni. Mára nyolc ménvonal található meg nálam, tudatosan figyelek arra, hogy a magyarországi hidegvérű lóállomány előre haladjon, a tenyésztés során a ménvonalak megmaradjanak – fejtette ki Nagy Ferenc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában