Dr. Nemes Andrástól búcsúzunk

„A mindent elöntő hazugságok kora után az írástudóknak magától értetődő kötelessége és szép feladata, hogy visszaadják a leírt, kimondott szó becsületét, igazi értelmét”. Ezt gondolta, ezt vallotta, s ha már az írás méltóságáról van szó, egyfajta intelemként, ezt jegyezte le az utókor számára dr. Nemes András. A Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet nyugalmazott gyermekneurológus főorvosa, volt szolnoki városatya 76 esztendősen, 2020. szeptember 29-én hunyt el. Bármennyire is nem váratlanul, hiszen régóta tudott volt, hogy nagy a baj, ám sokunk részéről mégis keserűen elfogadva, másfelől méretes űrt hagyva maga után érkezett meg Istenfélőként az Úr színe elé.

Nemes András a Balaton partján született ugyan, s bár Szolnokon élt, vérében és lelkében lakozó ősei iránti tisztelet okán mindhalálig önérzetes jászságinak vallotta magát. Büszke identitására, az orvosszakmai és tudományos publikációin túl, közéleti betűvetéseiből is fény derült. Az Új Néplap korábbi kiadója, valamint a szolnoki önkormányzat gondozta a „Jász vagyok Szolnokon”, „A kiséri harangszót Szolnokon is hallom”, továbbá a „Százéves emlékeim” című önéletrajzi ihletésű könyveit, miközben számos jászsági és szolnoki helytörténeti cikkekkel gazdagította a lapot, s olvasóit.

Dr. Nemes András kiemelkedő munkásságát számos elismerés kísérte: Vidra József-díj (1995), Kálmándi Mihály-díj (1999), Országos Cigány Kisebbségi-díj (2000), Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért-díj (2002), Laki Kálmán-díj (2005), Megyei Príma-díj (2009), Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tudományért-díj (2011), Jászkisér Díszpolgára-cím (2013), Ezüst Pelikán-díj (2017).

„Mindig nagyon sajnálom, amikor egy-egy beszélgetés alkalmából az emlékezet csupán a levegőbe íródik, mert a beszéd sokszor csak a fülnek szól, de az írás ha szívből fakad, a léleknek is” – vallotta. Igaz. Ezért is áll itt ez írás főhajtásként dr. Nemes András emlékére.