Rangos címet adományozott Lovas Attilának az egyetem szenátusa

Lovas Attila számára az oklevelet dr. Koltay András, az egyetem rektora adta át a Ludovikán.

– Gyermekkoromban úgy képzeltem el, hogy felnőttként „vizes ember” leszek. Mégsem pont arra gondoltam, mint ami most vagyok – kalandoztunk vissza Lovas Attila ifjúkori emlékeiben. – Édesanyám vezsenyi. Magamat is annak mondom, miután első öt évemet e csöppnyi tiszai faluban töltöttem el. Itt is jártam óvodába. Aztán édesapám szülővárosá­ba, Tiszakécskére költöztünk. A szőke folyó tehát megalapozta „vízi” pályafutásomat, de én nagyobbat álmodtam. Tengerész akartam lenni.

– A gimnázium után tulajdonképpen már tettem is egy lépést a nagyobb víz felé. A Tiszától eljutottam ugyanis a Dunáig, hiszen felvettek a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Tanszékére, ahol hajózással kapcsolatos képzés zajlott. Ám mivel szemüveges voltam, közölték velem, hogy majdan nem lehetek fedélzeti tiszt, csupán parti szolgálatot adhatok. Ebben azonban én nem láttam fantáziát, ezért ezt az utat feladtam.

– A felsőoktatási tanulmányaimat ezért máshol végeztem, de maradtam a Dunánál. A Bajai Vízügyi Főiskolán szereztem diplomát. Ez a tanintézmény ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara, ahol egyébként manapság óraadó tanár is vagyok, s mely intézmény nemrég címet adományozott számomra. Esetemben igaz hát a mondás, egyszer minden összeér – állítja a Kötivizig igazgatója.

Lovas Attila jövőjét a Közép-Tisza Vízügyi Igazgatóság már a bajai főiskolai évei alatt kijelölte. A második tanév után tanulmányi szerződést kínált fel számára, amit a vezseny–tiszakécskei hallgató el is fogadott.

– A Kötivízig-hez 1986-ban kerültem. Az eltelt harmincnégy esztendő alatt végigjártam a szakmai ranglétrát. Mérnökként kezdtem, folyószabályozási ügyintéző, PR-referens, majd vízgazdálkodási csoportvezető, informatikai osztályvezető, később főmérnök, igazgató-helyettes, végül 2009-től igazgató lettem. De nem az íróasztalnál teltek el az évek. A legtöbb időt a Tisza völgyében, terepen töltöttem, de egyéb feladatok kapcsán átvezényeltek az ország majd’ minden szegletébe is.

– Például emlékezetes volt számomra, amikor a kilencvenes évek elején, az akkori rekordméretekkel áradó Dunához, Medve település térségbe irányítottak. Az összes tiszai áradást is végigdolgoztam, a kollégáimmal együtt rengeteg tapasztalatot szereztünk a haváriák idején – sorolja gyakorlati munkáit. Mely jártasságát és szakértelmét hovatovább az ezredforduló óta szakmai fórumokon előadóként, az ország számos felsőoktatási intézményében pedig óraadóként adja tovább, de tankönyv- és tananyag-fejlesztésben is rendszeresen segíti a vízügyi mérnöki képzést.

Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre

S hogy milyen szakmai irányultsággal adja át az ismereteket?

– Teret a folyónak! Az önfenntartó, integrált vízgazdálkodás híve vagyok, hiszek a természet erejében és elméjében. Mindezzel együtt haladunk a fejlődéssel is. Igazgatóságunk az elmúlt években sikeres pályázatok útján közel százmilliárd forintnyi műszaki fejlesztést hajtott végre az illetékességi területén. Hullámtereket, tározókat, csatornákat, töltéseket hoztunk létre a természetes és az épített környezetünk védelmében. Nagyon szeretem a munkámat. Az előadások, oktatások miatt sűrűn vagyok távol. Szerencsés vagyok, hiszen a családom elfogadja ezt az állapotot. S bár korábban gondoltam arra, hogy a stafétabotot átadhatom valakinek, ám egyelőre úgy tűnik, szakmán belül nem lesz követőm az utódaim közül. Lányom ugyanis gazdasági, fiam gépészmérnöki vonalon utazik. Sebaj! Én sem lettem tengerész, de ezt ma már nem is annyira bánom…